#Gazdaság
Jelentős növekedést ért el az Alteo a harmadik negyedévben: az árbevétel 17, az EBITDA pedig 18 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, elsősorban az új energiatárolók teljesítményének és a Mol számára végzett fejlesztéseknek köszönhetően. A kedvező számok mögött azonban komoly eredményromlás látszik: az év első kilenc hónapjában a társaság nettó nyeresége 94 százalékkal, 2,7 milliárd forintról mindössze 157 millió forintra zuhant. A visszaesésben a növekvő értékcsökkenés és a…
Magyar Péter a hétvégén kommentben reagált, a hétfői parlamenti ülésen pedig egyértelművé tette, mi lesz a jótékonysági keret sorsa. Mi történt? „A volt köztársasági elnökök fejenként évi sok tíz millió forintos kerete, amelyből kedvük szerint osztogathattak alapítványoknak, ez megszűnik” – mondta Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben. Magyar szerint „ki fogják söpörni a költségvetésből a […]
A fintech szektor legígéretesebb startupjai már nem a látványos lakossági alkalmazásokban, hanem a pénzügyi rendszer háttérrétegeiben keresik a növekedést. Ez derül ki a CB Insights 2026-os Fintech 100 listájából, amely több mint 70 ezer cég közül került ki, és amelynek szereplői összesen 10,9 milliárd dollár tőkét vontak be. Az idei listára egy magyar alapítású cég is bekerült, a WealthTech területen motorozó Zocks. A blokklánc kilépett a kriptós szegmensből, és már a fizetésekben, az üzleti…
Európa gazdagabb és fejlettebb fertályán a magánszektorban lehet jobban keresni, nálunk az állam a legnagyvonalúbb munkáltató.
Messze nem egyformán örülhet mindenki az új adórendszernek a 2027-es költségvetésben. Az alacsonyabb jövedelműeknek valóban pluszt ad, de a kétgyerekes anyák jövedelemadómentessége negyvenéves kor felett megszűnik. Ha pedig a nyugdíjig tartó évtizedeket nézzük és más kedvezményt nem számolunk, egy budapesti kétszobás lakás árát veszthetik el, de a kiszámíthatóság legalább ugyanennyire fontos tényező.
Pedig az elvi lehetőségét megadták a költségvetésben.
A péntek szinthez képest mérséklődött az átlagár.
Horváth Gábor egy budapesti konferencián beszélt.
Felvásárlás vagy hálózati hozzáférési megállapodás? – ez a világ leggazdagabb embere előtti aktuális kérdés. Mi történt? A Washington Post szerint a SpaceX tárgyalásokat folytat az amerikai Boost Mobile felvásárlásáról, valamint a szolgáltató hálózatának használatáról. A világ leggazdagabb emberének cége két lehetőséget mérlegel: a Boost Mobile felvásárlásával a szolgáltató ügyfélbázisát, maghálózatát és előfizetői szolgáltatásait szereznék meg, […]
Mutatjuk, mi áll a háttérben.
Gyere el 2026. november 13-án és 14-én a 11. kerületi Metrodom River lakópark nyílt napjára,
Válságban a szövetségi kormány. A király pénteken dönt.
Megindokolták a lépést.
A változtatások a 2027-es költségvetésben is megjelenhetnek.
Főleg az online kereskedelemnek szánt csomagolóanyagot fog gyártani a Hunyad megyei üzem.
A Ryanair már téli járatainak számából is visszavett, hétfőn pedig azt is jelezte, hogy további csökkentések várhatóak. Mi történt? Minden légitársaságnál két számjegyű jegyáremelkedésre számít jövőre Michael O’Leary Ryanair-vezér, derül ki a BBC összefoglalójából. O’Leary már az év elején húsz százalékos jegyáremelést vizionált a kerozin árának növekedésének ellensúlyozása miatt, ezt az előrejelzését pontosította most: „Nem […]
Váratlanul gyorsult az infláció Franciaországban, ahol októberben 3,4 százalékra nőtt az éves pénzromlás a szeptemberi 3,1 százalékról, ami 2023 decembere óta a legmagasabb érték. A francia statisztikai hivatal, az Insee előzetes adatai szerint az emelkedést elsősorban az energiaárak okozták, amelyek egy év alatt 24,1 százalékkal nőttek. Az elemzők 3,2 százalékos éves és 0,2 százalékos havi drágulásra számítottak, a fogyasztói árak azonban egy hónap alatt 0,4 százalékkal emelkedtek. A…
A víz mielőbbi elvezetése helyett a megtartása lett a cél, aminek a megvalósítását támogatja egy 176 milliárd forintos költségvetési sor is – erról beszélt a Reggeli gyorsban Raskó György agrárközgazdász, aki szerint a vízmegtartásért tett lépések gyakorlatba ültetése gyors lehet.
Qubit
Óriási felháborodást keltettek a jövő évi költségvetés tervezetének kultúrára vonatkozó részei. A kormány tervei szerint érintetlenül maradnának a NER -t kritikátlanul kiszolgáló szervezetek, miközben a Fidesz által marginalizált intézmények helyzete nem javulna.
A kormány beszámolója alapján összetett döntési rendszer rajzolódik ki a jogszabályok mögé nézve.