#Gazdaság
A dollár és a frank is olcsóbb lett.
A költségvetésnek túl nagy falat lenne, a halogatásnak viszont ára van.
Továbbra is nehéz idők járnak a Volkswagen-konszern legtöbb márkájánál.
A csendes-óceáni térségben kialakuló, rendkívül erős El Niño jelenség miatt a nagybankok világszerte elkezdték felülvizsgálni a hitelportfólióikat, és felmérik a várható veszteségeket. A pénzintézetek, köztük több vezető európai és dél-amerikai szereplő, már a hitelek átütemezését és a törlesztési moratóriumok bevezetését is fontolgatják a szélsőséges időjárásnak leginkább kitett ügyfeleik esetében - írja a Bloomberg.
Pedig közben újabb tankerhajót ért találat a Perzsa-öbölben.
A Tisza-kormány tájékoztatása szerint a legalacsonyabb nyugdíjakat 2027 januárjától az általános emelésen felül külön is kiegészítenék. A tervezett 3 százalékos emelés után a legkisebb járandóságokat havi 120 ezer forintra növelnék, a magasabb összegű kisnyugdíjakhoz pedig sávosan további 6–12 ezer forintot adnának. A kabinet mintegy 455 ezer érintettel számol, a részletes szabályok azonban tartogatnak néhány meglepetést.
A Fidesz választási veresége után sem szűnt meg az Orbán Viktorhoz kötődő politikai és társadalmi befolyás, miközben az új kormányra súlyos gazdasági és társadalmi örökség vár – erről beszélt Csintalan Sándor a Klikk TV Mélyvíz című műsorában. A beszélgetésben szóba került a letartóztatások körüli jogvita, a Fideszhez köthető jogászok petíciója, a jobboldali médiában történt elbocsátások, valamint a Matolcsy család ügye és a jegybanki vagyon sorsa is.
Az érdemi verseny nélküli beszerzés a Magyar Közútnál történt, a nyertes cég tulajdonosa az állami vállalat vezérigazgatójának volt gimnáziumi évfolyamtársa. A Közút szerint nincs itt semmi látnivaló, a tendert nem ők bonyolították.
Perli a Bank of Americát egy korábban elbocsátott pénzügyi tanácsadó. A kereset szerint az Egyesült Államok második legnagyobb pénzintézete megszegte egy 2013-as, faji megkülönböztetés miatt kötött egyezségben tett vállalását, és ismét kötelező választottbírósági eljárás alá vonja a diszkriminációs ügyeket, megfosztva ezzel a dolgozókat a pereskedés jogától - írja a Reuters.
A Wekerle Plusz lakáshitel több fontos részletszabálya csak a programról szóló kormányrendelet megjelenésével vált ismertté. Kiderült többek között, hogy a hitel nem kombinálható CSOK Plusszal, a korábbi lakástulajdont időkorlát nélkül vizsgálják, és az is, hogy milyen esetekben lehet eltérni az ötéves bentlakási kötelezettségtől – derül ki a money.hu összefoglalójából.
A G7 számításai szerint közel háromszoros áron közbeszerzett az állami cég fröccsöntött műanyag tárcsákat, amik a veszélyes fűnyírási munkálatokat könnyítik.
A BRICS+ országoknak érdemes lenne felgyorsítaniuk a közös, határokon átnyúló fizetési rendszerük kiépítését az amerikai dollártól való függőség csökkentése érdekében, egy közös valuta bevezetése azonban komoly gazdasági és intézményi akadályokba ütközne egy frissen publikált elemzés szerint. A BRICS+ Thinking nevű elemzőműhely tanulmánya határozott lépéseket sürget a Brazília, Oroszország, India, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság által fémjelzett, kibővült gazdasági tömörüléstől a fizetési…
A kínai robotikai cégek az elmúlt évek látványos hardverfejlesztései után új területre csoportosítják át az erőforrásaikat, és olyan mesterséges intelligenciát fejlesztenek, amely a valódi munkavégzés során is hasznossá teszi a humanoid robotokat. A gépek már nemcsak utasításokat hajtanak végre, hanem olykor önállóan tanulnak is: egy teszt során egy robot, amely nem ért fel egy magas szekrényt, egy emberi videó megtekintése után odalökött egy dobozt, és megpróbált felállni rá. A megtestesült…
A gazdasági elemzők szerint az alacsony nyugdíjból élők és a minimálbéresek járhatnak a legjobban a jövő évi költségvetéssel.
A részvénypiac ismét erőre kapott Ázsiában.
Hétfőn 13 órakor ismét összeül a parlament, ahol a költségvetés lehet a fő téma, bár az általános vita legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon kezdődhet. Orbán Anita külügyminiszter washingtoni látogatásán energiabiztonsági és bűnüldözési megállapodást írt alá Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a MÁV 105 emeletes távolsági buszt szerez be, október végétől pedig uniós forrásból tíz észak-balatoni vasútállomás…
Mindenki bocsánatot kért, a kínai állami televízió mégsem közvetítette a klub vasárnapi mérkőzését.
Gazdaság
Anami
2026. 11. 02., h - 07:30
Az északmacedón jegybank ideiglenes felügyelet alá helyezte a bitolai Alta Bankot, míg Montenegróban visszavonták az Alta Pay Group pénzforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó engedélyét.
A Dunától délre kb. 55 euróval nagyobb az átlagfizetés, mint nálunk, a bolgárok rövidesen a minimálbér terén is megelőznek bennünket.
Homoki Agrár Expo és Gazdafórum: kerekasztal-beszélgetés Toroczkai Lászlóval és Tóth Mátéval.