#Gazdaság
Szeptemberben is lendületes növekedést sikerült összehoznia az ágazatnak, így 2,5 év után ismét elérte a 2021-es év átlagteljesítményét az ipar.
+1 hasonló
Az előző év azonos időszakához mérten 8,2, az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal nőtt az ipari termelés szeptemberben – jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A jelentős növekedési ütem alig kisebb az augusztusi 8,8 százalékos éves és 1,1 százalékos havi mértéknél.
+1 hasonló
Santiago Peña államfő kérésére benyújtotta lemondását a paraguayi jegybank elnöke, miközben a hatóságok szanálási eljárást indítottak az ueno nevű digitális bank ellen. A pénzintézet körül kirobbant botrány komoly nyomás alá helyezte a kormányt, az ügyészség pedig már büntetőeljárást kezdeményezett, és nyolc, a bankhoz köthető személy letartóztatását rendelte el.
+1 hasonló
A KSH friss adatai szerint második hónapja nőtt 8 százalék fölött a magyar ipar teljesítménye.
+1 hasonló
Pontosította az Otthon Startból történő átmenetet, módosította a kamattámogatás számítását, és új hirdetési előírásokat vezetett be a Wekerle Plusz lakáshitelnél a kormány egy friss rendelete. A Magyar Közlönyben megjelent döntés egyértelműen rögzíti: a november 16. előtt benyújtott Otthon Start-kérelmekre továbbra is a korábbi program szabályait kell alkalmazni. Az ingatlanhirdetési platformokra és az ingatlanközvetítőkre pedig feltételes logóhasználati kötelezettség vonatkozik.
+1 hasonló
Három hónapja tart a sorozat.
+1 hasonló
Valutaváltásokkal, kétes banki tranzakciókkal, cégeknek nyújtott kölcsönökkel, fiktív visszafizetésekkel, valamint külföldi bankszámlákra történő átutalásokkal próbálta két személy elfedni az általuk elkövetett sikkasztást Kovászna megyében.
A Wekerle Plusz program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is. Az új otthonteremtési és energetikai korszerűsítés fontos részleteiről Lévai Dánielt, a Netrisk Magyarország termékfejlesztési vezetőjét kérdezte az InfoRádió.
Több tízezer magyart, elsősorban időseket érinthet a régi, könyv formátumú személyi igazolványok érvényességének megszűnése. Bár az okmányokat bizonyos ügyintézéseknél december 31-ig még elfogadják, 2027 januárjától már nem lehet velük igazolni a személyazonosságot. Ez különösen azoknak a nyugdíjasoknak okozhat problémát, akik postai úton kapják meg a járandóságukat.
+1 hasonló
A Magyarországon két gyárat működtető német autóipari és ipari beszállító Schaeffler 3460 munkahelyet szüntet meg Európában, köztük mintegy 2660-at Németországban, és öt telephelyet zár be, amelyek közül négyet Németországban – közölte a vállalat.
+1 hasonló
Legalább 55 millió forint közpénzbe kerülhetett Orbán Viktor akkori miniszterelnök és delegációjának
Az OKSZ üdvözli a döntést.
Az MKIK elnöke szerint csak azok az elnökségi tagok támadják őt az iparkamara ingatlanvásárlásai kapcsán, akik az előző kamarai elnök, „Parragh László hívei”.
+1 hasonló
A dokumentumokba személyesen, meghatározott feltételek mellett lehet betekinteni a FIFA zürichi központjában.
Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai…
Nyomozást rendeltek el a Kisfaludy Program állami támogatásait érintő feljelentés nyomán – jelentette be Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter kedden. A tárca csaknem 23 ezer szerződés miatt tett feljelentést, miután az átvilágítás során felmerült a hűtlen kezelés és a versenykorlátozó megállapodások gyanúja. A miniszter szerint a 475 milliárd forintnyi támogatás jelentős része az Orbán-kormányhoz köthető szűk körhöz kerülhetett.
Tegnaptól, azaz november 2-ától fizetőssé vált a parkolás Balatonbogláron, a Szabadság utca egy újabb szakaszán. A várakozásért mindennap óránként ötszáz forintot kell fizetni, a helyi állandó lakosok számára azonban előzetes regisztrációval továbbra is díjmentes a rendszer használata - számolt be a Sonline.
„Dolgozunk a kulturális terület átalakításán, a költségvetés egy munkaközi állapotot tükröz” – reagált a HVG-nek Tarr Zoltán kulturális miniszter azokra a kritikákra, amelyek szerint a költségvetés vonatkozó része a kulturális rendszerváltás tényét kérdőjelezi meg.
Egy állami támogatásból működő, Pócs Jánoshoz köthető egyesület finanszírozta azt a jászapáti rendezvényt is, amelyen lézershow-t tartottak, amit ifjabb Pócs János szervezését reklámozták
+6 hasonló