#Gazdaság

0 komment

Nem tudja kifizetni az ügyvédet? Segíthet az állam

A 2008/51-es sürgősségi kormányrendelet értelmében azok kérhetnek állami jogi segítségnyújtást, akik a saját vagy családjuk megélhetésének veszélyeztetése nélkül nem tudnák fedezni a bírósági eljárás költségeit. A jogosultság megállapításánál az egy családtagra jutó havi nettó átlagjövedelmet veszik figyelembe, mégpedig a kérelem benyújtását megelőző két hónap alapján. A jövedelemhatárokat az országos bruttó minimálbérhez igazítják, amely 2026. július 1-jétől 4325 lej. Ennek megfelelően…
0 komment

Széf space – Józsa Márta jegyzete

Izgatott becslések születnek arról, hogy vajon mekkora széfre van szüksége annak, aki kilencmilliárdot tartott otthon cashben, a számítások alapegysége a húszezres. Ez egy akkora címletű bankó, amelyből pillanatnyilag éppen havonta egyet láthatott az, akinek az öregségi nyugdíjminimum, a hírhedt 28 500 forint járt. Igaz, ez januártól már hat darab húszezrest jelenthet, feltehetően annak fizikai méretét sem nehéz megbecsülni, széfbe meg pláne nem kell tenni.
0 komment

A vámhatóság ideiglenes székhelye lesz az egykori nagyváradi bőrgyógyászat épülete

Az egykor szakrendelőként, bőrgyógyászati ambulanciaként működő ingatlanban ideiglenesen a Kolozsvári Regionális Vámigazgatóság kap helyet. Az épületet a vámhatóság munkatársai addig használják, amíg a biharpüspöki vasútállomás térségében zajlanak az intermodális szállítási központ kialakításának munkálatai. A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal vállalta, hogy ideiglenes helyiséget biztosít a Kolozsvári Regionális Vámigazgatóság számára, hogy az intézmény a beruházás befejezéséig zavartalanul…
0 komment

Felnőtt gyerekek élesztik újra az egyszer már elpusztult játékpiacot

Túllépve mindazon az esetleges stigmán, hogy a játék gyerekeknek való, felnőttként komoly dolgokkal illik foglalkozni, milliós, java részt felnőtt közönség hoz épp vissza egy dollármilliárdos iparágat, szó szerint a céges halálból. A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul, és Budapesten is megnézhettük sokadjára, hogy milyen szépsége tud lenni az ember felnőtt korában is a játéknak.
0 komment

Háborús kényszermunka: észak-koreaiak tízezrei dolgoznak napi 18 órát orosz gyárakban, és még a fizetésüket sem kapják meg

Több mint 50 ezer észak-koreai dolgozhat orosz állami gyárakban úgy, hogy fizetésük nagy részét az államnak utalják át, mely részben ebből finanszírozza rakétaprogramját – derítette ki a Global Rights Compliance londoni székhelyű nemzetközi jogi alapítvány. A sztoriban feltűnik Vlagyimir Szokolov Putyin-közeli oligarcha neve is, aki a munkások toborzását intézheti, illetve ezen keresztül profitálhat belőle.
0 komment

A Bukarest–Szatmárnémeti vonaton utaztatnák a kormánytagokat a vasutas szakszervezetek

„Mielőtt döntenének a vasút költségvetéséről, utazzanak vonattal Bukarestből Szatmárnémetibe!” – ezzel a felhívással fordult pénteken a döntéshozókhoz az Országos Vasutas Szakszervezeti Szövetség (FNFMCV), amely az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) tagszervezete – számolt be róla a News.ro. A szövetség képviselői szerint a jelenlegi költségvetés-kiegészítési tervezet nem fedezi a vasúti ágazat pénzügyi szükségleteit. Hangsúlyozzák, hogy a finanszírozási nehézségekkel és elakadásokkal…
0 komment

Hőközpontokat korszerűsítenének Nagyváradon, de egyelőre nincs rá pénz

A Nagyváradi Helyi Tanács csütörtöki ülésén vita nélkül, egyhangúlag hagyta jóvá a 24 hőközpont épületének felújítására vonatkozó dokumentációt. A beruházások becsült összértéke mintegy 18,8 millió lej. A váradi hőszolgáltató vállalat úgy készítette elő a terveket, hogy a munkálatok finanszírozása egyelőre nem biztosított. A felújítások akár több évig is elhúzódhatnak, tekintettel arra, hogy a társaságnak tavaly mindössze négy hőközpont külső felújítását sikerült elvégeznie. Régi, leromlott…
0 komment

Magyar is van a világ 100 legígéretesebb fintech cége között

Magyar alapítású cég is bekerült a világ 100 legígéretesebb fintech startupja közé. A CB Insights által idén kilencedik alkalommal összeállított Fintech 100 listájára több mint 70 ezer iparági szereplő közül válogatták ki a legjobbakat. Az összeállításból kiderült, mi a fintech legforróbb területe és mik a meghatározó trendek az iparágban. A Claude-ot fejlesztő Anthropic AI-óriással is […]

Bejelentkezés vagy regisztráció