#Gazdaság

0 komment

Akár 3000 forintos órabér is járhat az ünnepek előtt: mutatjuk, milyen munkákkal lehet nagyot kaszálni

Az év végéhez közeledve ismét jelentősen megélénkül a szezonális munkaerő iránti kereslet: a Black Friday, a Mikulás-napi programok, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban is megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt. A sorra nyíló szezonális munkalehetőségek órabére jellemzően 10-20%-kal is meghaladja az állandó pozíciókét, így már néhány napos munkavállalással is számottevő kiegészítő…
0 komment

Egy miniszter nem mehet szembe saját kormányával – mondta Varga Mihály a jegybanktörvény 2013-as elfogadásáról

Ez volt az a módosítás, ami miatt a jegybanki nyereség elveszthette közpénz jellegét és az alapítványokba vándorolhatott.
0 komment

Vége lehet a bankok aranykorának: demokrata szigort hozhat a hatalomátvétel Amerikában

Fokozott felügyeletre és szigorúbb vizsgálatokra készülnek a Wall Street nagybankjai, miután a demokraták átvették az irányítást az amerikai kongresszus felett. Az iparági vezetők és az elemzők arra számítanak, hogy a januárban felálló új törvényhozás kiemelten vizsgálja majd a megélhetési költségek alakulását, a legnagyobb pénzintézetek vezetőit pedig kongresszusi meghallgatásokra idézhetik be - írja a Reuters.
0 komment

Nem azonnal, még csak nem is 2026-ban, és nem 25 százalékkal – mi valósult meg a szociális dolgozóknak ígért béremelésből?

Bruttó 15 százalékos béremelést irányoz elő a 2027-es költségvetés a szociális ágazatban. A szakszervezetek szerint Magyar Péter nem ezt ígérte, ráadásul a Tisza programjában szereplő 25 százalék sem lenne elég a bérfelzárkózáshoz. Egy szociális munkás példáján keresztül azt is bemutatjuk, hogy miért.
0 komment

Új ellensége lett az amerikai AI-forradalomnak: a helyi választó

Az amerikai választásokon az adatközpontok építése politikai üggyé vált, ami lassabbá és drágábbá teheti az AI-infrastruktúra kiépítését. Az NBC exit pollja szerint a válaszadók közel négyötöde ellenzi, hogy ilyen létesítmény épüljön a lakókörnyezetében, csaknem 60 százalékuk pedig fontos vagy meghatározó szempontnak tartotta a kérdést a szavazásnál. Több államban, köztük Ohióban, Texasban és Georgiában is jól szerepeltek a gyors adatközpont-építést bíráló jelöltek. A Brookings szerint…

Bejelentkezés vagy regisztráció