#Gazdaság

0 komment

Itt a nagy vízügyi bejelentés, kész a vízmegtartási akcióterv, 221 milliárdot szán rá a kormány

600 oldalas lett az Országos Vízmegtartási Koncepció és Akcióterv. Kijelöli a stratégiát, lesz újra független vízügyi kutatóintézet, meghatározza, mit kell már most megtenni, hogy a következő fél évben egy Balatonnyi vizet megtartsunk.
+1 hasonló
0 komment

A kerületi közbeszerzésekről és parkfenntartási munkákról beszélt a házi őrizetben lévő Őrsi Gergely

Szerinte mióta ő a II. kerületi polgármester, a parkfenntartási munkákat a legátláthatóbb és a legmagasabb szintű, úgynevezett európai uniós nyílt közbeszerzéseken írják ki.
+1 hasonló
0 komment

Összeomlott a Rheinmetall árfolyama, egyre nagyobb a baj a német hadiipari cégnél

Hatalmas eséssel reagáltak a Rheinmetall részvényei a cég legfrissebb gyorsjelentésére, a német hadiipari vállalat részvényárfolyama ma 16 százalékot zuhant. A vállalat augusztus óta már másodszor csökentette éves előrejelzését, fontos katonai megrendelések és lőszerszállítások csúsznak át a következő évre. Pedig a negyedév első ránézésre kifejezetten erős, 32 százalékkal nőtt az árbevétel, az üzemi eredmény pedig 62 százalékkal ugrott meg, a megrendelésállomány pedig történelmi csúcson van. A…
0 komment

Rossz lóra tett a világ leggazdagabb embere, és ezt cégbirodalma is bánhatja

Elon Musk cégei – másokkal egyetemben – az MI-be fektette erőforrásait, az új politikai többség pedig most alááshatja ezt. Mi történt? Nem csak Donald Trump és a Republikánus Párt, az őt támogató milliárdosok, köztük Elon Musk is nagy vereséget szenvedett az amerikai félidős választásokon, írja a Reuters. Ahogy arról ebben a cikkben is írtunk, a […]
+1 hasonló
0 komment

Szabadesésben a dollár Trump veresége után, amivel a forint is jól jár

A demokraták félidős választási tarolása után szerdán beszakadt a dollár, a forint pedig másfél havi csúcsra erősödött az euróval szemben – itthon ráadásul a vártnál jobb, 8,2 százalékos éves ipari bővülés is támogatta a hangulatot. A dolláreladási hullám csütörtökön is folytatódhat, miközben ma a Bank of England kamatdöntése kerül a fókuszba – 2023 augusztusa óta először emelkedhet a brit alapkamat. Csütörtök reggel az euró jegyzése 362,2, a dolláré 321,6.
0 komment

Concorde: jelentős felértékelődési potenciált nyújt még a Magyar Telekom részvénye

Összességében megfelelt a piaci várakozásoknak a Magyar Telekom harmadik negyedéves gyorsjelentése - kommentálta a távközlési cég számait a Concorde. Az elemző 3160 forintos célárat adott a részvényekre a jelentés után, ami a következő évben várható részvényesi kifizetéssel együtt 16 százalékos teljes hozampotenciált jelent. Ugyanakkor a Concorde felhívta a figyelmet arra, hogy értékeltségi alapon mér mérsékeltebb további felértékelődési lehetőség látszik.
0 komment

Tisza-kormány: sorra bukkannak fel ismert nevek az ügynökaktákban

Szerdán sorra kerülnek elő ismert nevek az ügynökakták kereshetővé tétele után, miközben az elszámoltatás több szálon folytatódott. Nyomozás indult Navracsics Tibor minisztériumának egy 1,8 milliárd forintos támogatása miatt, a nyomozók iratokat foglaltak le a Külügyminisztériumban, Bús Balázs letartóztatását pedig december 25-ig meghosszabbították. A parlament a kisnyugdíjakról, az adókról és a kamarai hozzájárulásról vitázott, miközben megjelentek az Otthon Start kifutásának átmeneti…
0 komment

Újabb enyhítést kaphatnak a benzines és dízelautók: megszavazták a 2035-ös tiltás lazítását

Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírások enyhítését. Az Európai Parlament várhatóan decemberi plenáris ülésén fog szavazni az uniós tagállamokkal folytatandó tárgyalásokra vonatkozó álláspontjáról.
+1 hasonló
0 komment

A Nobel-díjas közgazdász lakbérplafonnal fékezné a spekulációt

Átmeneti lakbérplafonok alkalmazását támogatja Paul Krugman az európai lakáspiaci spekuláció fékezésére, miközben a tartós megoldást a kínálat bővítésében és az építési korlátok lebontásában látja. A Nobel-díjas közgazdász a Euronewsnak elmondta, hogy egy francia adósságválság az egész eurózónát megrázhatná, az európai ipar védelmére pedig ideiglenes protekcionista lépésekre lehet szükség.
+1 hasonló
0 komment

Virovácz Péter: kisebb minimálbér-emelés is elég lesz, jövőre jöhet az első felminősítés

A 2026 tavaszi kormányváltást követően még kérdéses volt, hogy az új politikai ciklus hozta megelőlegezett piaci bizalom csupán egy átmeneti, nyári románc marad-e. Fél év elteltével azonban kijelenthető: a piac és a magyar eszközök között tartós bizalmi kapcsolat alakult ki, a neheze azonban még hátra van – véli Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője.
+1 hasonló
0 komment

Már a szerződést is aláírták, mégis meghiúsult Wáberer György nagy magánegészségügyi üzlete

A Portfolio már hónapokkal ezelőtt úgy értesült több piaci forrásból, hogy meghiúsul az elmúlt évek egyik legnagyobb tranzakciója a magánegészségügyi szektorban. Értesülésünket a Gazdasági Versenyhivatal napokban közzétett végzése hivatalosan is megerősítette: a Wáberer György tulajdonában álló befektetőtársaság mégsem vásárolja meg a TritonLife Magánkórházakat, vagyis elmarad az egyik legnagyobb piaci konszolidáció, melynek keretében a kilencedik legnagyobb privát egészségügyi szolgáltató…

Bejelentkezés vagy regisztráció