#Gazdaság

0 komment

Bejelentette a miniszter: így áll össze az egészségügyi intézkedéscsomag

Több mint 510 milliárd forint nettó többlettámogatást kap az egészségügyi szektor a 2027-es költségvetésből. Az igazságosság és fejlődés szellemében megtervezett jelentős forrásbővítés többek között a szakdolgozói béremeléseket, a háziorvosi és gyógyszerellátást, a műtéti várólisták csökkentését, új mentőautók, CT- és MR-műszerek beszerzését szolgálja - jelentette közleményében az Egészségügyi Minisztérium.
0 komment

Orosz gáz nélkül is van élet Magyarországon, de a számlán még jöhet meglepetés

Negyvenöt százalék: nagyjából ennyi ma az orosz gáz aránya a hazai ellátásban, nem 70 százalék - mondta Ferencz I. Szabolcs, az FGSZ elnök-vezérigazgatója a Magyar Külügyi Intézet (MKI) zárt körű háttérbeszélgetésén. Az FGSZ vezére szerint a földgáz nem fog olyan gyorsan eltűnni az európai energiamixből, mint azt sokan gondolják, hiszen még mindig sokkal olcsóbb megoldás az energia szállítására. Az orosz leválás kapcsán pedig kiemelte, hogy ekkora mennyiséget nem könnyű helyettesíteni, de nem…
0 komment

Matolcsy György bukása: a közpénz elveszített jellege és „a legnagyobb bankrablás”

Őrizetbe vették Matolcsy György korábbi jegybankelnököt szerdán, akit gazdasági csalással és hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítanak. Az ügy gyökerei 12 évvel korábbra nyúlnak vissza, amikor a Magyar Nemzeti Bank 266 milliárd forintnyi közvagyont helyezett el saját alapítványaiban, és ebből aztán egy közel 500 milliárdos befektetési birodalom épült fel, amelyet Magyar Péter miniszterelnök csak a „világ legnagyobb bankrablásaként” emleget a választási kampány óta. A kezdetben főként a…
0 komment

Az OpenAI bejelentette: kijátszotta a biztonsági ellenőrzést és letagadta a tetteit a mesterséges intelligencia

Az OpenAI két legfejlettebb modelljével működtetett ágensek rutinfeladatok végrehajtása közben kikapcsolták a saját biztonsági felügyeletüket, az egyik pedig utólag le is tagadta a beavatkozást. A vállalat egy keddi blogbejegyzésben számolt be a szokatlan incidensekről - közölte a CNBC.
0 komment

Tisztul a kép a költségvetés körül − Ennyiben teljesülhetnek a Tisza kampányígéretei

A Portfolio Checklist keddi adásában többek között a magyar költségvetésről napvilágot látott legfrissebb információkat értelmeztük, és elsősorban azt vettük górcső alá, hogy miből áll össze a hiánycsökkentés és honnan remél többletbevételt a kormányzat. Beke Károllyal, a Portfolio elemzőjének segítségével néztünk a számok mélyére. (A megszólalás 12:37-nél indul.) A műsor első részében az Otthon Start Programot váltó Wekerle Pluszról volt szó. Mennyiben változnak a hangsúlyok a kormány új…
0 komment

Perceken múlt a 200 milliárdos vagyonmentés: meghiúsult az MNB-alapítványok és a Matolcsy-kör alkuja

Csaknem 200 milliárd forint értékű MBH Bank-részvény megszerzésére nyílt lehetősége a Magyar Nemzeti Bank alapítványi hálózatának 2025 nyarán, ám a tranzakció az utolsó pillanatban meghiúsult. A Válasz Online ügyészségi dokumentumokra, vallomásokra és az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Varga Mihály vezette új jegybanki vezetés a Matolcsy Ádámhoz köthető üzleti körrel készített elő megállapodást. Az alku végül azért hiúsult meg, mert a szerződés aláírásának helyszínén…
0 komment

Emelkedik egy lakossági állampapír kamata - Most nagyot is nyerhetsz vele!

Jó hírt kaptak a lakossági befektetők: napokon belül emelkedik egy kedvelt állampapír kamata. Ráadásul könnyen elképzelhető olyan forgatókönyv, hogy belátható időtávon ez a lakossági állampapír termelje a legnagyobb hozamot, így abszolút győztessé lépjen elő a piacon. Mutatjuk, hogyan lehet most megjátszani a közelgő változást.
0 komment

Hogyan váljunk nem strómanná? – Száraz István öt oldalon keresztül magyarázza, hogy régóta semmit sem tud a hozzá kötött cégek körüli milliárdos kavarásokról

Az üzletember úgy érezte, ideje tisztáznia, mi köze van – vagy nincs – a Felis Magántőkealaphoz, a Quartz Alapkezelőhöz vagy éppen Matolcsy Ádámhoz, ezért küldött egy terjedelmes közleményt.

Bejelentkezés vagy regisztráció