#Gazdaság
Nyilvános a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) átalakításának tervezete, amiből egy olyan szervezeti felépítés körvonalai sejlenek fel, ami nagyon szoros együttműködésre készteti a fővárost és a kormányt. Ha a jelenlegi szöveget elfogadják, akkor az is szerződésbe lesz foglalva, hogy nem lehet csökkenteni a BKK támogatását.
A földrajzi és végzettség szerinti szakadék mellett a bérigényekben is egyre nyílik az olló a szerkezeti problémákkal küzdő magyar munkaerőpiacon.
Kínában összeomlottak a mesterséges intelligenciához és a félvezetőiparhoz kapcsolódó részvények, miközben a globális technológiai papírok árfolyama még csak ingadozik. A Reuters beszámolója szerint a STAR50 index négy hónap alatt 40 százalékot esett, ami mintegy 480 milliárd dolláros piaci érték elvesztését jelenti. A zuhanás megtörte a kétéves emelkedő trendet, és komoly csapást mért Peking tervére, amely egy kiszámítható, lassú bikapiac kialakítását célozta. Az eladási hullámot a magas…
Egy korábbi Forbes-listás, az egyik leggazdagabb magyar lánya és egy New Yorkban élő, jogászból lett befektető – csak néhány résztvevő az amerikai mintára startupinkubátort indító csapatból. Az első megbeszélésük és a StayHungry program indulása között mindössze fél év telik el, és már Péterffy Tamásékkal tárgyalnak.
A képviselőház és a szenátus valamennyi tagjának kötelező drogteszten kellene részt vennie minden rendes és rendkívüli parlamenti ülésszak kezdetén, amennyiben elfogadják az október 20-án a szenátusban iktatott törvénytervezetet.
A vizsgálatokat szakképzett egészségügyi személyzet végezné, egységes eljárásrend alapján, a személyes adatok védelmére és az alapvető jogok tiszteletben tartására vonatkozó előírások betartásával.
A tervezet a drogtesztek megszervezését a parlament működésének…
Lassan egy hónap telt el az idei müncheni Expo Real óta, és a magyar ingatlanpiac számára tisztul a kép: az erősödő nemzetközi érdeklődés közepette a befektetői döntések még nem követték le automatikusan a pozitívabb hangulatot. A potenciális vevők, fejlesztők és intézményi szereplők kivárnak, részben a még mindig fennálló piactorzító intézkedések miatt, részben mert várják, valóban hiteles pályára áll a költségvetés, kiszámítható lesz-e a a szabályozási környezet, részben pedig azért, mert…
„A főügyészség arra tett indítványt, hogy a bíróság három hónappal, azaz február elsejéig hosszabbítsa meg a gyanúsítottak letartóztatását” az úgynevezett NKA-ügyben – közölte a vádhatóság a 24.hu-val.
+12 hasonló
Az eladási hullámnak nem volt egyértelműen kiemelhető oka.
Az AI-ról szóló gazdasági vita könnyen technológiai versennyé egyszerűsödik. Kinek van jobb modellje, több grafikai processzora (GPU), nagyobb adatközpontja vagy több AI-mérnöke? Egy Magyarország méretű ország számára azonban valószínűleg nem ez a legfontosabb kérdés. Nem fogunk saját OpenAI-t, Anthropicot vagy Google DeepMindot építeni, és nem is ettől függ majd, hogy nyertesei vagy vesztesei leszünk-e az átalakulásnak. A valódi kérdés inkább az, hogy az AI által létrehozott gazdasági értékből…
Kijev ismét a szomszédaihoz fordult: Romániát, Lengyelországot, Szlovákiát és Magyarországot kérte, hogy engedjék át a nyugatra tartó gabonát.
Október végén nemcsak a töklámpások kerülnek elő, hanem a tőzsdei szörnyek is: a bizonytalan piacok, az inflációs rémek és a kamatemelési árnyak. De mi történik akkor, ha a félelem helyett inkább lehetőséget látunk a sötétben? Soron következő online előadásunkon most megmutatjuk, mely részvények lehetnek a piac ijesztően jó befektetései a közeljövőben.
Egészen elképesztő felértékelődési potenciált látnak az elemzők egy amerikai vállalat részvényeiben, miután a társaság a napokban olyan eredményekkel rukkolt elő, amik alaposan felkavarták a kedélyeket. A szakértőknek több sem kellett: azonnal berobbantak a magasabbnál magasabb célárak, van, aki szerint triplázni fog a sztárrészvény, de a konszenzus is több mint kétszerezést lát valószínűnek egy év alatt. Nézzük meg, hogy pontosan miről is van szó, és hogy mire kell most nagyon odafigyelniük a…
Az adó a felnőtt lakosság 0,2 százalékát érintené.
Optimistán látják a következő egy évet.
Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök technikailag még jelölhető az ENSZ főtitkári posztjára, mivel a jelölés határideje még nem járt le - jelentette ki Alekszandr Alimov orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak hétfőn Moszkvában.
+11 hasonló
Az eddigi vezérigazgató, Nagy Gyula nyugdíjba megy, a helyére Puskás Andrást nevezhetik ki.
A korábban bejelentett általános emelés mellett a speciális juttatások is duplázódnának a kormány tervei szerint.
Érdemes előre megtervezni a bevásárlást!
+1 hasonló
A cég vezetése kitart az üzlet mellett, álláspontjuk szerint az idegenrendészet nem fogja fegyverként használni a robotokat.
Átláthatóbb városvezetést és több fejlesztést ígér az új polgármester.