#honvédelem

24.hu 24.hu

Honvédelmi miniszter: Minden magyar település a hazafias nevelés színtere

Benkő Tibor jelezte azt is, hogy mindenképpen készülni kell a koronavírusra.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Élőben kapcsolták az Irakban állomásozó magyar katonákat a honvédelmi miniszter sajtótájékoztatóján

Biztonságban érzik magukat.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Mindenre felkészültek a magyar katonák Irakban

Az evakuálásra is.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Katonai konvojok közlekednek péntektől az M1-esen

Kérnek mindenkit, hogy közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a menetoszlopokat.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A kormány továbbra is tagadja a „kormánygép” létezését

A honvédelmi miniszter szerint a honvédségi gépek szállítanak állami vezetőt, kormánytagot, de olyan nincs, hogy „kormánygép".
fel 0 le
24.hu 24.hu

Németh Szilárd: Nem titkolt célunk, hogy megnyerjük a fiatalokat a honvédelem ügyének

A honvédségnek idén 513 milliárd forintos rekordköltségvetése van.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Magyar Nemzet: lőszert is gyártanak majd itt, önállósodik a magyar fegyveripar

Kiskunfélegyházán a kézi lőfegyverek, pisztolyok, géppisztolyok és gépkarabélyok mellett lőszer és lőpor is készülhet.
fel 0 le
444 444

A szovjet megszállás óta nem vett ennyi fegyvert Magyarország

Nagyon komoly katonai fejlesztésekbe kezdett a kormány. A 2020-as éve közepére eltűnhetnek a szovjet fegyverek, és sokkal több katonája lesz az országnak. Egész Európa fegyverkezik az orosz-ukrán háború óta, és a magyar honvédség is inkább területvédelemre rendezkedik be. Hiába van NATO, a tagállamok bizalmatlanok, errefelé is sok kicsi hadsereg alakul.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Vadászgépvásárlásról is tárgyalhatunk Amerikával

2026 után lecserélheti vadászgépflottáját Magyarország. Amerikai vadászgépek válthatják a Gripeneket, a magyar illetékesek egy egymilliárd dollárt meghaladó értékű beszerzés lehetőségét kezdték el vizsgálni.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Egy katonai üzleten két diplomáciai meccset akar nyerni az Orbán-kormány

Amerikai rakétákkal felszerelt norvég légvédelmi rendszer vásárlását tervezi az Orbán-kormány. Mike Pompeo biztos egyeztet hétfőn Budapesten a gigabeszerzésről, de a kormány a norvég fronton is enyhülést vár.
fel 0 le
444 444

Benkő Tibor elismerését fejezte ki a Honvédkórház dolgozóinak, amiért állják az ellenzéki képviselők támadásait

A honvédelmi miniszter évet értékelt.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Benkő miniszter szerint csak az ellenzék kelti a feszültséget a Honvédkórházban

Egyébként minden rendben, alig távozott valaki.
fel 0 le
444 444

Öt napon belül kell eldönteniük a Honvédkórház dolgozóinak, hogy vállalják-e a honvédségi státuszt

Egy decemberi jogszabály-változtatás után szigorodnak a munkafeltételek, korlátozhatjákák a kórházban dolgozók véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadság is.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Németh Szilárd: Nem fogunk a kézifegyverek gyártásánál megállni

A korrupció miatt börtönre ítélt, majd Magyarországra szöktetett Gruevszki ügye pedig teljesen törvényes.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Hamarosan civilekből is lehetnek honvédelmi alkalmazottak

Akik vállalják az új státust, jelentős illetményemelést kapnak és számos kedvezményben, pluszjuttatásban részesülnek.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A rend- és honvédelmi dolgozók túlóráinak kifizetését követeli az LMP

Erről törvényjavaslatot adnak be.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Új repülőt vásárolt a magyar légierő, az ára titok

A becslés 100-150 milliárd forintra teszi a beruházás költségét.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Németh Szilárd azt üzente, elfogyott a regimentje

Németh Szilárd, a magyar honvédelem nagy alakja arról nyilatkozott, hogy meg kell védeni Magyarországot, fegyverrel. Most. Ugyanis olyan időket élünk.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Németh Szilárd: Ha kell, akkor sereget kell toborozni

Szerinte Európát már hatszáz éve is ugyanazok a veszélyek fenyegették, mint ma.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztost neveztek ki

A kartellügybe keveredett Maróth Gáspár korábban Orbán Viktor személyes tanácsadója volt.
fel 0 le