#itthon
A repülőtér üzemeltetője arra kéri az utasokat, hogy a megszokottnál korábban kezdjék meg az utazást a repülőtér felé.
+1 hasonló
Két hónappal meghosszabbították Bús Balázs letartóztatását, így december 25-éig rács mögött maradhat.
+1 hasonló
Családostul invitálja az embereket a péntek délutáni rendezvényre.
+1 hasonló
Az Magyar Művészeti Akadémia elnöksége visszahívta Nagy Zsombort a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségéből, mert a társaság gazdálkodása nem az elfogadott üzleti terv szerint alakult – közölte a HVG-vel a testület.
+1 hasonló
Véget ért a régóta húzódó vita a főváros és a kormány között.
A kilépő tagok úgy érzik, stigma ma fideszesnek lenni.
+1 hasonló
Megszűnt a Fidesz–KDNP-frakció a győri közgyűlésben, mivel a csütörtöki ülésen nyolc képviselő bejelentette kilépését a frakcióból és a Fideszből, majd ezt követően Csak Győr néven új képviselőcsoportot hoztak létre. Emellett két képviselő megalakította a KDNP-frakciót.
+1 hasonló
A cél, hogy Kaszásdülőt összekössék a belvárossal.
+1 hasonló
Olajradiátorokkal fűtik fel a 17 fokos kórtermeket.
+1 hasonló
Az RTL Magyarország közleményben jelentette be, hogy megszűnik a 17 éve működő Muzsika TV, amelynek helyét a PRIZMA veszi át.
+1 hasonló
„Ha nincsen Tomin Szilvia, akkor ma nincs Schadl-Völner-ügy” – mondta bizottsági meghallgatásán a KNYF korábbi vezetője.
+1 hasonló
A veszélyes időjárás miatt több vármegyére is figyelmeztetés van érvényben.
+1 hasonló
A miniszterelnök megválasztása óta azt tervezi, hogy a világ vezetőit vendégül lássa Budapesten, de alig van olyan állam- vagy kormányfő, akinek biztos a részvétele.
+1 hasonló
Magyar Péter arra hív mindenkit, hogy október 23-án közösen ünnepeljék meg az 1956-os forradalom 70. évfordulóját Budapesten, a Kossuth téren.
+1 hasonló
Elsőfokú riasztást adtak ki számos megyére a viharos szél és az eső miatt.
+1 hasonló
A jövő évi költségvetésben jelentős hiánycsökkentéssel, az állami kiadások lefaragásával és több százmilliárd forintos béremelésekkel számol a kormány. Kármán András pénzügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt az adócsökkentésekről, a vagyonadó körüli vitákról, a gazdasági növekedés kockázatairól és a rezsicsökkentés jövőjéről is.
+1 hasonló
Száz kilométeres körzetekben rendeltek el korlátozást a fertőzések miatt.
+1 hasonló
Béremelés, várólista-csökkentés és a háziorvosok praxisdíjának emelése is belefért a tervekbe.
+1 hasonló
Forgalomkorlátozások és járatváltozások nehezítik a közlekedést.
A magyar divat asszonya 94 éves volt.
+1 hasonló