#itthon
ATV
A választásokat követően jelentősen megnőtt a munkahelyváltás iránti nyitottság a magyar pénzügyi szektor tapasztalt szakemberei és vezetői körében. Egy munkaerő-közvetítő cég több mint négyszáz vezető beosztású szakemberrel került kapcsolatba, akiknek túlnyomó többsége nyitottnak mutatkozott az új lehetőségekre. A folyamat különösen az állami és korábban kormányközeli hátterű pénzügyi intézményeket érintheti. Ez elitcsere?
Kevesen tudják, miért vált Eger világszerte ismertté.
A sport tao támogatásainak rendszere az év végén megszűnik, előtte a kormány még térképre helyezte, mely egyesületek mekkora összegeket kaptak az elmúlt években.
A bíróság szerdán meghosszabbította Seszták Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter letartóztatását.
ATV
Még nagy a bizonytalanság, ám ha a ciklonrendszerek is elérik az országot, úgy a magasabb területekre akár a hó is megérkezhet a hideg mellé
Előjöttek a pincéből - így fogalmazott az Európai Parlament delegációjának egy civil tagja azon a látogatáson, melyen a magyar jogállamiság helyzetét vizsgálták. A LIBE bizottság képviselői utoljára tavaly jártak Budapesten, azóta hatalmas változást tapasztalnak, de hiányosságok így is akadnak.
ATV
A külföldön dolgozó magyar egészségügyi szakemberek hazatérésének támogatása is szerepel abban a 2026–2027-re szóló együttműködési megállapodásban, amelyet Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter írt alá az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai Regionális Irodájával.
Hasmenéses vírus terjed.
60 pénzérme és egy középkori ház került elő.
Két Balatonnak megfelelő víz tűnt el a magyar talajból.
Kattints a részletekért!
Két embert köröz a rendőrség a koronavírus-járvány idején kötött lélegeztetőgép- és maszkbeszerzésekkel összefüggő büntetőeljárásban.
Nem mindennapi lakókat találtak a Rába mélyén.
Kedden este megjelent a Magyar Közlönyben a Wekerle Plusz lakásszerzési kölcsön részletes szabályait rögzítő kormányrendelet.
Mutatjuk a részleteket!
A város polgármestere szerint a hosszútávú megoldás az lenne, ha a távhő csövek föld alá helyeznék.
Megszólalt a Roszatom igazgatója a Paks II. projektről.
Halottak napja alkalmából különleges felhívással fordult a magyarokhoz a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum.
Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnöke szerint Matolcsy György tevékenységének következményei messze túlmutatnak a jegybanki alapítványok körüli botrányon. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, hogy a volt jegybankelnök gazdaságpolitikája, felelőtlen nyilatkozatai és az MNB vagyonának kezelése hosszú távú károkat okozott az országnak.
A Gondosóra 2027. január 1-től állami szolgáltatásként fog tovább működni, a felhasználóknak és hozzátartozóiknak nincs teendőjük, a szolgáltatás folyamatos - közölte a tudományos és technológiai miniszter kedden a Facebook-oldalán.