#itthon
ATV
Váratlan felfedezést tettek, a magyarországi csatatér alatt több ezer éves leletekre bukkantak.
+1 hasonló
ATV
Pénteken és szombaton 140 PENNY üzletben várja az adományokat a Magyar Vöröskereszt. A gyűjtés mindkét napon 10 és 18 óra között tart, a felajánlásokat a pénztárak mellett kialakított gyűjtőpontokon lehet leadni.
+1 hasonló
Nem csitul a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók elégedetlensége, miután a kormány a kampányban ígértnél kisebb bérkorrekció tervét jelentette be.
+1 hasonló
A fővárosban kerületenként eltérhetnek a szállítási időpontok, a szabálytalanul kihelyezett hulladékot pedig nem biztos, hogy elviszik.
+1 hasonló
Kaposváron május óta tilos az elektromos roller használata a város sétálóövezetében.
+1 hasonló
Orbán Anita külügyminiszter Washingtonból az ATV stúdiójába érkezett, hogy a Heti Napló Sváby Andrással című műsorban beszámoljon az amerikai útjáról.
Vasárnap alapvetően felhős időre számíthatunk, az ország északi részén előfordulhat némi csapadék, amelyet erős széllökések kísérhetnek. A hőmérséklet maximum 15 fok körül alakul.
A miniszterelnök szerint Schiffer a Fidesz és a Mi Hazánk alkalmazottjaként működik.
A magyar fél az immár MÁV tulajdonban lévő Dunakeszi Járműjavítóban legyártja és leszállítja az Egyiptomba szánt 44 vasúti kocsit.
ATV
Boldognak nyomkövetőt kell viselnie a másodfokú ítélethirdetésig, szerinte jobb- és baloldalon is sok ellenséget szerzett.
+2 hasonló
Önálló munkaügyi minisztérium létrehozását sürgette pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a Mi Hazánk Mozgalom szakpolitikusa.
Egyúttal arra kérte a kormányt, vizsgálja ki, hogy volt-e politikai befolyásolás a magyarországi antifasiszta támadások ügyében.
A 28 éves férfit egy Brno melletti gyárban bilincselték meg.
Kedvezőtlen klímaforgatókönyv látott napvilágot.
Mutatjuk, milyen időjárás várható október utolsó napjaiban és november elsején.
ATV
Megérkezett a Hungaromet friss előrejelzése. Pénteken felhős idő várható, a hétvégén pedig többfelé esőre kell készülni.
+1 hasonló
Franco Coppola többek között Burundiban, Mexikóban és Csádban is volt már nagykövet.
A kismamákat sürgős szülészeti ellátásra is a Baross utcai részlegen várják.
Áldozat helyett tettesnek tűnt a volt politikus – mint kiderült, egy adatkezelési, informatikai hiba miatt. Több ezer, Lezsák Sándoréhoz hasonló hiba lehet még a rendszerben.
Tarr Zoltán szerint senkit sem hagynak egyedül.