#közélet
Igazságos közteherviselést, az elmúlt években méltatlanul elhanyagolt társadalmi csoportok támogatását, újrainduló gazdasági növekedést és a közpénzügyek egyensúlyának helyreállítását ígéri a kormány a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban, amelyben az igazságosság és a fejlődés költségvetésének nevezi a büdzsét.
A Szerencsejáték Zrt. az elmúlt években jelentős összegekkel támogatta a politikai kapcsolatokkal rendelkező szervezeteket és a kormányközeli érdekeltségeket – erről beszélt a KlikkTV Forró vonal című műsorában Pősze Lajos, a társaság korábbi vezérigazgatója. Pősze szerint a szponzoráció az utóbbi nyolc évben egyre inkább politikai célokat szolgált, miközben a támogatások elosztása eltávolodott a nemzetközi gyakorlattól.
A Magyar Nemzeti Bank körüli botrány messze nem ért véget, és a jelenleg ismert ügyek csak a kezdetét jelenthetik a felelősségre vonásnak – véli Francsics Imre ügyvéd. A KlikkTV Mélyvíz című műsorában arról beszélt, hogy a Matolcsy család és a jegybank korábbi vezetése olyan védettségben érezhette magát, hogy még akkor sem számoltak a lebukás lehetőségével, amikor már nyilvánosan cikkeztek az ügyleteikről. Az ügyvéd szerint Orbán Viktor jóváhagyása nélkül aligha működhetett volna így a…
A magyar alkotmányos helyzetről egyeztetett a Velencei Bizottság rapportőreivel Görög Márta igazságügyi miniszter pénteken Budapesten - közölték a kormány hivatalos honlapján.
Farkas Gábor Gábriel énekesként, színészként és képzőművészként is sajátos világot teremtett magának. Gyerekkora óta rajong a régi kabarézenékért, a revükért és a big band hangzásért, miközben a festészetben és az utazásban is az önkifejezés lehetőségét keresi. A KlikkTV Bóta Café című műsorában Bóta Gáborral beszélgetett művészi pályájáról, külföldi élményeiről, hitéről, családjáról és arról, miért tartja fontosnak, hogy az ember a legnehezebb helyzetekben is megtalálja a fényt.
Részletes és szigorú garanciális rendelkezések formájában jelennek meg a hatályos magyar büntetőeljárási és büntetés-végrehajtási szabályozásban azok a jogállami követelmények, amelyeket a sajtóban közzétett, "A jogállami büntető igazságszolgáltatás tíz pontja" című nyílt levélben fogalmaztak meg - írta az igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
Ukrajnában 2020 óta zajlik az iskolai étkeztetés reformja, amelynek célja a gyermekek egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozásának biztosítása. A 2026/2027-es tanévtől mintegy hárommillió tanuló, az első osztályosoktól egészen a végzősökig, térítésmentesen jut meleg ételhez. Az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint az iskolai menzák működését és az ételek minőségét az Állami Oktatásminőségi Szolgálat ellenőrzi. A vizsgálatok során hét […]
Ukrajnában több mint egymillió hallgató tanul felsőoktatási intézményekben, miközben az általános iskola első osztályába járó gyermekek száma ennek csupán a negyede. Az oktatási rendszer adatai a népességfogyás és a külföldre távozó fiatalok hatását is tükrözik. Az adatokat Dmitro Zavhorodnij, az ukrán oktatási és tudományos minisztérium helyettes vezetője ismertette a Kijevi Nemzetközi Gazdasági Fórumon – számolt […]
A G7 elemzése szerint a jövő évi költségvetés eddig ismert részletei alapján fokozatos átalakulás jöhet a magyar kiskereskedelemben. A cikk szerint az árrésstop megszűnése mellett a különadó megmarad, sőt egyes szereplőknél emelkedik is.
A 429 kistelepülést célzó közigazgatási átszabás súlyos alkotmányos és nemzetközi jogi konfliktust vetít előre.
Róna Dániel és Spasic Fábián politológusok a Telexen megjelent elemzésükben azt vizsgálták, mi vezetett Orbán Viktor és Aleksandar Vučić vereségéhez. Következtetésük szerint több tényező együttállása kellett a fordulathoz, de a legfontosabb okot az ellenzékváltásban látják.
Orosz Ildikó: „Harminc évvel ezelőtt elvetettünk egy magot a beregszászi földbe.” A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. E három évtized az anyanyelvű felsőoktatás megteremtésének és megerősítésének, a tudomány szolgálatának, valamint a kárpátaljai magyar közösség jövőjéért végzett következetes munkának az időszaka volt. A jubileum alkalmából az egyetem október 26-30. között […]
Nagy Attila Tibor az Index véleménycikkében azt írta: szerinte nincs rendben, hogy a Wekerle-lakásprogram jogszabálytervezetét nem az Országgyűlés tárgyalta és fogadta el. Az elemző szerint a kormány ezzel jogi és politikai felelősséget is magára vállalt.
A baleset következtében a nő feje és karja sérült meg.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását, sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadásai ellenére is - tájékoztatta az MTI-t pénteken a MNB.
Nemrég a bánsági Aurélháza templomajtójára függesztették ki, hogy aki nem fizeti a hozzájárulást, attól megvonják az egyházi szolgálatokat. De vajon a kánonjog vagy a román törvények tényleg engedik, hogy pénzkérdéssé tegyék az utolsó kenetet és a temetkezést? A temesvári római katolikus egyházmegyénél jártunk utána, hogy mi a helyzet.
A Fidesz 16 éves kormányzásának egyik legnagyobb problémája az volt, hogy a hatalom nem tett különbséget a közpénz és a magánvagyon között – hangzott el a KlikkTV Hideg fejjel című műsorában. Baka F. Zoltán, Komlódi Gábor és Vicsek Ferenc a volt miniszterek luxusutazásairól, a Matolcsy-féle jegybanki botrányról, a TAO-pénzekről és az elszámoltatásról beszélgetett. A résztvevők szerint a látványos költekezésnél jóval súlyosabb kérdés, hogy miként szolgálták a közpénzek a politikai és gazdasági…
A három nagyhatalom támogatásával akár az ENSZ főtitkári székébe is kerülhetne Orbán Viktor – legalábbis erről szól a Wall Street Journal értesülése. Kuncze Gábor és Baka F. Zoltán szerint azonban a jelölés egyelőre több kérdést vet fel, mint amennyire választ ad. Az Egyenleg vendégei arról is beszéltek, mi történhet a Fidesszel, ha Orbán távozik, és képes lehet-e a párt új vezető nélkül talpra állni a választási vereség után.
Új jogköröket is bevezetnek.
Egyszerre kell pénzt előteremteni a kórházak kifizetésére, szinten tartani az üzemanyagárakat a tél előtt, valamint gátat szabni a fegyvergyárat ért szabotázshoz hasonló támadásoknak.