#közélet
Az ügyben büntetőeljárás indult.
Letartóztatott egy férfit és egy nőt csütörtökön a Győri Járásbíróság nyomozati bírája a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében indult adóhatósági eljárásban - közölte a Győri Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.
A költségeket utólag kapja vissza az állam, mégpedig a körözés alatt álló személy köteles megtéríteni azokat.
Veszélybe kerülhet a Nemzeti cashback program jövője Ukrajnában. Az ukrán parlament 284 képviselője támogatta azt a költségvetési módosítást, amely 2027-től megszüntetné a program állami finanszírozását. A döntés azonban egyelőre nem jelenti azt, hogy a lakosság biztosan elveszíti a pénzvisszatérítési lehetőséget. A Legfelső Tanács a 2027-es állami költségvetés tervezetének tárgyalásakor foglalkozott a Nemzeti Cashback program további […]
A Magyar Nemzeti Bank alapítványai körüli ügyek feltárása akár az elmúlt tizenkét év gazdálkodásának vizsgálatát is szükségessé teheti – mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Gerő Tamás ügyvéd. Szerinte a Matolcsy György volt jegybankelnök letartóztatásához vezető ügy csak egy része lehet egy jóval nagyobb történetnek. Beszélt a felelősség megállapításának nehézségeiről, az ügyvédek etikai kötelezettségeiről és a Budapesti Ügyvédi Kamara közelgő vezetőválasztásáról is.
A nemrég beterjesztett törvényjavaslat indoklásában szerepel, hogy az intézkedés többek között az érintettek számára közép- és hosszú távon csökkentené a szociális ellátórendszertől való függést is.
Katona Tamás szerint fontos fordulatot jelenthet a magyar gazdaságpolitikában a Tisza-kormány első önálló költségvetése. A közgazdász úgy látja, a tervek a korábbi, a magasabb jövedelműeknek kedvező adózási rendszer átalakítása, a költségvetési hiány csökkentése és a versenygazdaság helyreállítása felé mutatnak. A Matolcsy Györgyöt érintő büntetőeljárásról azt mondta, az nem veszélyezteti a gazdaság működését, a korrupció visszaszorítását célzó intézkedések viszont javíthatják Magyarország…
Gazdasági okokból elhallgat a Nemzeti Sportrádió.
Új szolgáltatással bővült a Gyija alkalmazás: ezentúl a végrehajtási eljárás alatt álló tartozások is kiegyenlíthetők a rendszeren keresztül. A befizetést követően a bank automatikusan értesítést kap, így a zárolt számlákhoz is gyorsabban visszanyerhető a hozzáférés. Az újításról a Gyija sajtószolgálata számolt be, tájékoztatott az Ukrinform. Korábban a tartozás rendezése után a végrehajtónak külön határozatot kellett […]
A kormány korábban 20-25 százalékos béremelést helyezett kilátásba az egészségügyi szakdolgozóknak, az október 19-én bejelentett emelés azonban átlagosan 15 százalékos lesz. A 444 részleges, előfizetőknek szóló anyaga szerint több érintett csalódott, és van, aki a távozást vagy a külföldre költözést fontolgatja.
Borsány-Gyenes András a Network4 elnök-vezérigazgatója nyilatkozott a műsorvezető átigazolásról és jövőbeli feladatairól.
A szomszédban rendszereket döntött be a generációs lázadás, az RMDSZ-nél viszont nemhogy fiatal képviselő nincs a parlamentben, de az ifjúság problémáit még csak nem is tematizálják.
Az elektronikus fizetés térnyerésére számítanak a szakértők azután, hogy a kormány úgy döntött: 150 ezer forintig illetékmentessé teszi a banki átutalást.
A jármű nekicsapódott az út mentén álló fának.
Horn Gábor szerint Orbán Viktor nemcsak Magyarországot hagyta cserben az elmúlt 16 évben, hanem most a saját megmaradt szavazótáborát is magára hagyja. A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke a KlikkTV Mélyvíz című műsorában arról beszélt, hogy a volt miniszterelnök október 23-i távolléte a Fidesz válságának egyik jelképe, miközben a Matolcsy Györgyöt érintő ügyben a kormány és a Fidesz felelőssége sem kerülhető meg. Az Orbán esetleges ENSZ-főtitkári jelöléséről szóló híreket Horn inkább…
A kormány 912,7 millió forintot csoportosít át a központi költségvetés tartalékából a Dunai Vasmű területén szükségessé vált iparbiztonsági és környezetvédelmi intézkedések finanszírozására. A döntés célja, hogy akkor is elvégezhetők legyenek a szükséges munkálatok, ha a felszámolás alatt álló társaságok erre nem tudnak forrást biztosítani – olvasható a Magyar Közlönyben.
Matolcsy Ádám előbb-utóbb előkerülhet, de a bujkálás nemcsak költséges, hanem komoly veszélyeket is jelenthet számára – erről beszélt Cseri Ferenc biztonságpolitikai szakértő a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A szakértő szerint a nemzetközi elfogatóparancs és a diplomáciai egyeztetések mellett az Egyesült Arab Emírségekben működő szervezett bűnözői körök is szerepet játszhatnak abban, hogy megtalálják a Magyarországon körözött férfit.
A nőt a nyakán találta el a golyó, belehalt a sérülésbe.
Radványi Miklós szerint egyelőre semmi nem támasztja alá, hogy Orbán Viktor ENSZ-főtitkári jelölése komolyan felmerült volna az amerikai vezetésben. A KlikkTV Mélyvíz című műsorában arról is beszélt, miért nem tartaná alkalmasnak a volt magyar miniszterelnököt erre a tisztségre, hogyan értékeli a Trump-adminisztráció külpolitikáját, és miért tartja veszélyesnek az Egyesült Államok növekvő belpolitikai megosztottságát.
Nem szűnt meg a végrehajtói bűnszervezet működése a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával", az a kormányváltásig folytatódott - jelentette ki az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén Kiss Ferenc volt önálló bírósági végrehajtó.