#közélet
Megtévesztő reklámkampány miatt kapott 123 millió forintos bírságot az Aldi, mert megalapozatlanul alkalmazta az Aldi a "Legszélesebb választék!" és a "Legjobb akciók!" állításokat - tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
+3 hasonló
December 13-án, az éves menetrendváltással indul a közvetlen vasúti személyszállítás Belgrádból Budapestre és Bécsbe - jelentette be Ljubisa Pejicic, a Srbijavoz szerb állami vasúttársaság megbízott igazgatója a Vecernje Novosti című szerb napilap beszámolója szerint. Budapest és Belgrád között több mint hét éven át szünetelt a közlekedés a vonal korszerűsítése miatt, amely részben kínai hitelből és kínai kivitelezésben valósult meg.
+3 hasonló
Az összeférhetetlenségi törvény már böngészhető.
+3 hasonló
Baka András után az Európai Bizottság elnöke foglalta el a pulpitustm, hogy megtartsa ünnepi beszédét a parlament díszülésén.
+3 hasonló
Az eset épp azon a héten történt, amikor két késes támadás is történt romániai iskolákban.
+3 hasonló
Az üggyel eredetileg foglalkozó két bíró eltérő véleményen volt, egyikük jóváhagyta volna a házi őrizetet a csalással vádolt volt elnökjelölt számára.
+3 hasonló
Ostorcsattogtatás mellett kezdték kitekerni az 1848 méter hosszú nemzeti zászlót.
+3 hasonló
Elkezdődtek az ünnep hivatalos rendezvényei.
+3 hasonló
Az egykori Carbochim csiszolóanyaggyár területén épülő Rivus ingatlankomplexumban kap majd helyet.
+3 hasonló
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója alkalmából október 15-én megemlékezést tartottak Magyarország kijevi nagykövetségén. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) beszámolója szerint az eseményen megnyitották a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által rendelkezésre bocsátott, az 1956-os forradalmat bemutató kiállítást, valamint történelmi előadásokkal idézték fel a szabadságharc eseményeit és örökségét. A résztvevőket Czeglédi Ádám, a nagykövetség […]
+3 hasonló
Igaz, egy új kormány és új kinevezett kulturális miniszter kellett hozzá, de ami késik, nem múlik.
+3 hasonló
Állami szolgáltatássá válik.
+3 hasonló
Feljelentést tett a Pénzügyminisztérium Nagy Márton volt miniszter utazásai és a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri delegációinak ideiglenes külföldi kiküldetései miatt hűtlen kezelés, költségvetési csalás és hivatali vesztegetés elfogadása bűncselekmények megalapozott gyanújával - közölte a PM az MTI-vel hétfőn.
+11 hasonló
Jövő héten szavaz az Országgyűlés az új legfőbb ügyészről - közölte a miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán.
+3 hasonló
A felzárkóztatási forrásokkal kapcsolatos visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottság megalakítását kezdeményezi a Tisza-frakció a parlamentben - közölte a kormánypárt képviselőcsoportjának sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
Eltérően vélekednek a munkaadói érdekképviseletek december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról az MTI-nek adott válaszaikban.
+2 hasonló
November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
+2 hasonló
Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
+2 hasonló
Potom 1,8 milliárd forintról van szó.
+2 hasonló
Az előző év azonos időszakához mérten 8,2, az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal nőtt az ipari termelés szeptemberben - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A jelentős növekedési ütem alig kisebb az augusztusi 8,8 százalékos éves és 1,1 százalékos havi mértéknél.
+2 hasonló