#Külföld
Az Egyesült Államok új, Kínával szemben tervezett, javarészt technológiai befektetési korlátozásai hátrányosak lehetnek az amerikai vállalatokra, politikai szempontokat helyeznek a gazdasági együttműködés elé, és bizonytalanságot keltenek a két ország gazdasági kapcsolataiban – írta kommentárjában a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A francia világklasszis focistája azt mondta, tetszik neki az a mém, ahol a fejét rászerkesztették „valamilyen csávóra, aki asszem egy kínai diktátor”.
Úgy tűnik, az amerikai elnök mindent bevet a jövő heti félidős választások előtt.
A szerb egyetemisták sok mindent megértettek a politika természetéről, amit lázongó nyugati társaik nem – fejti ki a Foreign Policyban Edward Joseph, aki konfliktuskezelést oktat a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen, korábban pedig hosszú éveken át szolgált a Balkánon az amerikai hadsereg, illetve az EBESZ képviseletében.
A brit állampolgárságú Mohmed Ahmad Abdulkarim ellen már vádat is emeltek kémkedés címén.
A legtöbb képviselőt az előzetes mérés szerint Netanjahu pártja adná az új parlamentben.
DNS-minták alapján sikerülhet megoldani egy 1974-es gyilkosságot.
Értetlenül álltak az emberek egy nem várt bejelentés előtt.
Különleges kiállítás nyílt egy francia kastélyban.
Majdnem 340 kilót nyomott és még vízvezeték is kellett hozzá.
Igyekszik humorral kezelni a helyzetét.
Egy ártatlannak hitt tréfa miatt két légitársaság járatairól is kitiltottak a férfit.
Ami eddig utópisztikus lázálomnak tűnt, hamarosan valósággá válhat.
Nem érte be a bosszankodással, inkább megbuherálta a világítótestet.
A férfi lába görögdinnye méretűre dagadt.
Egy újságcikk után döbbent rá, mi porosodik a padlásán.
Három éven keresztül csapolta meg kiszolgáltatott édesapja bankszámláját egy 31 éves férfi.
Nem mindennapi hozzávaló került az ételbe.
A fal mögött egy titkos széfre is rábukkantak a nyomozók.
Borzasztó állapotban volt a pedagógus.