#Külföld
Nem alkalmazzák 2027-ben az ingatlanok piaci érték szerinti adóztatását Romániában, jelentette ki Alexandru Nazare pénzügyminiszter vasárnap este a Digi24 hírtelevíziónak adott interjújában. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy erről már a parlamenti meghallgatását követően tájékoztatta a nyilvánosságot, és egyértelművé kívánta tenni, hogy
a kormány nem tervezi az új számítási módszer bevezetését a következő évben.
Az ingatlanok piaci érték szerinti megadóztatásáról még 2022-ben, egy…
+2 hasonló
Három bajnoki győzelem után a Román Kupában is folytatta sorozatát a Bihar FC, amely a C csoport második fordulójában 2–1-re nyert az FK Csíkszereda vendégeként október 27-én, kedd délután. A váradiak bátran futballoztak, és bár Florian Haită kiállítása után védekezésre kényszerültek, emberhátrányban is volt erejük megszerezni a győztes gólt. Erik Lincar csapata ezzel négy pontra növelte csoportbeli pontszámát, így az utolsó forduló előtt versenyben maradt a negyeddöntőbe jutásért.
A Bihar FC…
Az Európai Bizottság jelentősen megerősítené a Frontexet, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökséget: a jelenlegi képességeket kibővítve akár 30 ezer fős állományra támaszkodó szervezetet hozna létre, amely a külső határok védelme mellett az unión belüli visszatérések és kitoloncolások koordinálásában is központi szerepet kapna. Ebből Magyarország is profitálhat, a Frontex azonban öt éve kivonult innen.
Komoly vita robbant ki Erika döntése miatt.
+1 hasonló
Úgy tudni, budapesti járatot nem érintett az intézkedés.
+3 hasonló
Az épület a hétvégén szinte teljesen leégett.
+3 hasonló
Egyelőre egyik pártnak sincs többsége.
+1 hasonló
Mérséklődtek a hosszú lejáratú amerikai államkötvény-hozamok hétfőn, miután az olajárak több mint 7 százalékkal zuhantak. Az árupiaci fordulatot az váltotta ki, hogy Irán nyolc hónapnyi közel-keleti háborúskodás után nyitottságot mutatott a béketárgyalásokra. A piaci szereplők emellett a közelgő amerikai félidős választásokra is pozicionálják magukat, ami szintén növeli a menedékeszköznek számító állampapírok iránti keresletet.
A kínai vállalat magyarországi beruházásaihoz több alkalommal is kapcsolódott közpénzből nyújtott támogatás.
A JPMorgan elemzése szerint jó esély van arra, hogy az amerikai félidős választások után emelkedni fog a részvénypiac. A Wall Street-i nagybank részletesen megvizsgálta a keddi szavazás legvalószínűbb forgatókönyveit és azok részvényekre gyakorolt hatását. Bár a historikus adatok alapján mind az elnökválasztások, mind a félidős megmérettetések általában kedveznek a tőzsdéknek, az egyes politikai kimenetelek eltérő következményekkel járnak a piacokra nézve - írta meg a CNBC.
Sport
BR
2026. 11. 02., h - 21:42
Az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat.
Több évvel is elhúzódhat a német hadsereg helikopterflottájának harcképessé tétele, miután műszaki problémák miatt nem használhatók éles bevetéseken az új gépek.
2027. január 1-jétől az ukrán vállalatoknak várhatóan emelniük kell azoknak az alkalmazottaiknak a fizetését, akiket szeretnének felmentetni a mozgósítás alól, vagyis katonai szolgálatra történő behívásuk alól lefoglalni (bronyuvannya). A minimálbér tervezett emelése miatt a munkavállalók lefoglalásához szükséges fizetési küszöb havonta csaknem 2700 hrivnyával nő. Ez további terhet róhat a vállalatok költségvetésére, különösen azokra a cégekre, […]
A Floridában lezuhant magánrepülőgép fiatal másodpilótája percekkel a becsapódás előtt turbulenciáról és jegesedésről számolt be. A családja megrázó részleteket árult el az utolsó üzenetéről.
Szerinte ha Európa sokáig hezitál, és a teljes egységre vár, akkor, elveszhet ez a lehetőség.
Tengerparti villa, bónusz testőrök a feleségnek, extrajuttatások, adótrükk: az Infantino távozását követelő UEFA újabb munícióhoz jutott.
Könnyek között beszélt kislányáról a fiatal pilótanő édesanyja.
Az időközi választások előtt a demokrata jelöltek vezetik a felméréseket több, stabilan konzervatív államban.
Az orosz ügyfelek pénze is befagyott, miközben a szerb választás után jelentős összegeket utaltak külföldre. Az ügyben vizsgálat indult, a bank tulajdonosa pedig a politikai vezetést és a jegybankot hibáztatja.
Személyeskedésig fajuló, heves szóváltás robbant ki hétfőn a román képviselőházban a háromszéki Bálványos üdülőtelep átnevezése miatt. A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Bălvănișra változtatná a magyar eredetű elnevezést.