#Külföld
Ez lehet a kínai autógyártó következő nagy dobása.
Félidős választásokat tart az Egyesült Államok. Benne van a pakliban, hogy nemcsak a képviselőházat, hanem a szenátust is elveszítik a republikánusok az amerikai elnök népszerűtlensége miatt. Kövesse velünk élőben!
A hetvenet is meghaladta a hétfő éjszaka egy kórházat ért orosz légicsapás sebesültjeinek száma Harkivban, Dnyipróban pedig ketten meghaltak, 15 civil sebesült meg, közülük hárman súlyosan, miközben lakóházak, infrastrukturális és energetikai létesítmények rongálódtak meg a támadások következtében – jelentették be az ukrán hatóságok. A Harkiv Nemisljanszkij kerületében található kórházban az eddigi adatok szerint 73 ember […]
Pápaként tér vissza Peruba, ahol húsz éven át Robert Francis Prevostként élt.
Az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) kedden bejelentette, hogy katonai tisztségviselő hatalommal való visszaélésének gyanújával büntetőeljárást indított.
Franciaország, Belgium és Svédország után újabb országban csaptak le.
Beletelt egy pár évbe, de csak igaza lett a volt miniszterelnöknek.
Újabb szakaszába lépett az MRTV átalakítása.
Bár a legtöbb prognózis úgynevezett „kékhullámot” – fölényes demokrata győzelmet – jósol a mai kongresszusi választáson, a CNN érdekes elemzést tett közzé, melyben leírják, hogy őrizhetik meg mégis a törvényhozás fölötti uralmukat Donald Trump republikánus párttársai.
Különösen fontos naphoz érkeztek a világ részvénypiacai. Az amerikai félidős választások alapjaiban változtathatják meg Donald Trump politikai mozgásterét, miközben a befektetők egy több mint 70 éve tartó, szinte hihetetlen tőzsdei sorozat folytatásában bízhatnak. Megnéztük, mit várnak a nagy elemzőházak, milyen veszélyek leselkednek a befektetéseinkre, és hogy mit mutatnak a korábbi választások tapasztalatai.
Rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe több reptéren.
Katasztrófa is történhetett volna.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
Magyarországon saját fogyasztásra naponta két kiló gombát gyűjthetünk az állami tulajdonú erdőkben, a védett területekre és fajokra azonban más szabályok vonatkoznak. Ausztriában a tartományi előírásokat is figyelni kell, Horvátországban pedig internetes engedélyre lehet szükség. Már ha találunk, hiszen a szárazság a megszokott lelőhelyeket és a gombaszezon menetrendjét is próbára teszi. Pulse európai gomba gyűjtési körkép.
Karl Bushby 1998-ban, 29 évesen indult útnak. 57 évesen tért vissza a szülővárosába, ahol az édesanyja várta.
Az új menetrend szerint Szaúd-Arábia 2027 decemberében látja vendégül a kontinens legjobb válogatottjait.
Az ellenfelek vízumkorlátozással, meccsek bojkottjával, a rendezők tornák lemondásával fenyegetőznek azután, hogy a nemzetköz Sportdöntőbíróság az orosz jégkorong-válogatottak azonnali visszaengedését rendelte el.
Valós esély van az űrháború kitörésére.