#Külföld
Friedrich Merz német kancellár egyetért belügyminiszterével az erőszakos tüntetők származásáról szóló vitában.
Négy új mandátum is elég lehet ahhoz, hogy átírják az erőviszonyokat.
Kidőlt fák és leszakadt ágak okoztak károkat.
Ugyanakkor az ukrán hatóságok is megerősítették, hogy több pilóta nélküli repülőgépet észleltek a térségben, többek között Vilkove település közelében. A helyzet megfigyelésére felszállt a Mihail Kogălniceanu légi támaszpontról a spanyol légierő két F-18-as vadászgépe, amelyek légtérrendészeti szolgálatot teljesítenek Romániában – írja az Agerpres.
A katonai parancsnokság értesítette a helyzetről a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőséget, amely 23.43-kor RO-ALERT-üzenetben figyelmeztette Tulcea…
Az iráni teokratikus rezsim nemhogy gyengült, hanem megerősödött a közel-keleti konfliktusban, miközben az Egyesült Államok egyre nehezebb helyzetbe kerül, és egyelőre nem látszik, hogyan tudná elérni a háború lezárását – mondta Kaiser Ferenc biztonságpolitikai szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában. Irán nukleáris fegyverkezést pedig nem visszavetette a háború, hanem felgyorsította. Kaiser szerint a novemberi félidős választások előtt Donald…
Annak ellenére, hogy Donald Trump megígérte: addig nem lesznek újabb támadások, amíg le nem zajlottak a félidős választások.
Egyre feszültebb a helyzet a Közel-Keleten.
Az egy évvel korábbihoz képest tíz százalékkal, 1,127 milliárd euróra növelte az oroszországi érdekeltség nélkül számolt konszolidált nyereségét a Raiffeisen Bank International (RBI) 2026 első kilenc hónapjában. A pénzintézet a harmadik negyedévet az előző kettőnél alacsonyabb, 382 millió eurós teljes profittal, viszont történelmi mélyponton lévő nemteljesítő hitelállománnyal zárta, eközben lezárta a romániai Garanti BBVA felvásárlását, továbbá jelentős előrelépést ért el az Addiko Bank…
A jelenség mögött nem feltétlenül egy konkrét veszély áll, hanem az az érzés, hogy az emberek egyre kevésbé tudják, mit hoz a jövő
Az aggasztó geopolitikai helyezetben a politikai nyomás hatására az uniós országok kormányai az energiaárak szinten tartásával küzdenek, pedig hosszú távon megérné a klímasemlegesség elérésére összpontosítani.
Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán…
Sajátos „kampányeszközzel” vezette fel Donald Trump a republikánusok kudarcával, a képviselőház fölötti irányítás elvesztésével fenyegető keddi félidős kongresszusi választásokat: az Egyesült Államok támadásokat indított az iráni Kesm-sziget ellen.
A székelyhídi sportfavágókra épülő román válogatott is ott volt a húsz országot felvonultató mezőnyben a STIHL Timbersports csapat-világbajnokságán. Nagy Botond, Pálfi Károly, Cser Szilárd és Ionel Mariniță a nyolcaddöntőig jutott a múlt hétvégén rendezett versenyen, ahol a későbbi aranyérmes Kanada búcsúztatta.
A négyes éppen ebben a párharcban érte el eddigi legjobb idejét.
A stuttgarti Porsche Aréna telt házas közönsége előtt négy versenyszámot kellett egymás után teljesíteniük a…
Az árrésstop után is szorításban marad a kiskereskedelem: a különadóval újabb milliárdokat szedne be az állam, többet, mint korábban.
A kialakult helyzet már a globális élelmiszer-ellátást fenyegeti.
Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az…
A keddi félidős választások nemcsak a következő két év politikai erőviszonyait határozhatják meg, hanem Trump elnökségének folytatását is alapvetően befolyásolhatják. Mi történt? Komoly politikai feszültségek közepette érkezett el az amerikai félidős választások előestéje. Michigan államban Haley Stevens demokrata képviselő váratlanul a republikánus Mike Rogers támogatására szólította fel a választókat – írta meg a Reuters. Stevens […]
Kékfény
S_Georgina
2026. 11. 03., k - 07:28
A hegyimentők a hóban megtalálták a személyes tárgyait és a lábnyomait, a 19 éves férfit azonban egyelőre nem sikerült felkutatni.
A befektetők idegesen várják az amerikai félidős választásokat.
Politika
S_Georgina
2026. 11. 03., k - 07:09
A választók a képviselőház mind a 435 tagjáról, a szenátus 35 tagjáról, valamint 36 állam kormányzójáról döntenek.