#Külföld

0 komment

Melyik arcát mutatja a VSK U a görög paradicsomban?

Baku, Bukarest, Míkonosz. A váradi kosárlabdázók elmúlt napjainak útvonala önmagában is fárasztónak tűnik, az utazások közé azonban három tétmérkőzés is jutott. Az azerbajdzsáni győzelemmel folytatódott a pontgyűjtés a FIBA Európa-kupában, a Rapid otthonában viszont vereség következett a bajnokságban. Most ismét a nemzetközi porondon kell helytállniuk, méghozzá a H csoport egyetlen veretlen csapatának vendégeként. A november 3-án, kedden 19 órakor kezdődő találkozó a csoport rangadójának…
0 komment

A demokraták el akarják söpörni a republikánusokat a félidős választáson, Trump mindent bevet ennek megakadályozására

A demokraták bíznak a győzelmükben a félidős amerikai kongresszusi választáson, de tíz éve már elbuktak egy megnyertnek tűnő csatát Donald Trumppal szemben.
0 komment

Tovább fogy Románia lakossága, és az elöregedés is gyorsul

A városi lakosság száma 0,9 százalékkal 11,881 millióra csökkent, míg a vidéki népességé 0,02 százalékkal 9,677 millió főre. A nők száma 11,049 millió volt, 54.300-zal kevesebb, mint egy évvel korábban. A férfiak száma 59.600-zal 10,509 millióra csökkent – írja az Agerpres. A statisztikai adatok szerint tovább gyorsult a népesség elöregedése. A 65 évesek és idősebbek aránya egy év alatt 0,3 százalékponttal nőtt, míg a 14 évesnél fiatalabbak aránya 0,1 százalékponttal csökkent. Az idősek 4,098…
0 komment

Olyan nyomás alá került a nyugati ipar, ami egyenes út egy Kína-EU vámháborúhoz

Kína mindössze öt év alatt szinte megduplázta vegyipari kapacitásait bizonyos területeken, így ma már egyes termékek globális termelésének felét adja. A kínai gyártók egyre inkább betörnek a korábban nyugati cégek által uralt, magasabb profitrátával kecsegtető szegmensekbe is, ami újabb frontot nyithat az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval zajló kereskedelmi háborúban – írta meg a Financial Times.
0 komment

A britek visszacsinálnák a brexitet, Brüsszel pedig minden felmentést megadna nekik

Brüsszel hajlandó lenne rugalmasan kezelni az euró bevezetését és a schengeni övezethez való csatlakozást, ha az Egyesült Királyság újra kérvényezné a felvételét az Európai Unióba – árulta el a Politicónak két, a brüsszeli álláspontot jól ismerő uniós tisztviselő. A nyitottság jelentős lökést adhat Andy Burnham brit miniszterelnök törekvéseinek, aki korábban már utalt rá, hogy az uniós csatlakozás akár a Munkáspárt következő választási programjába is bekerülhet

Bejelentkezés vagy regisztráció