#Külföld
Tíz rendőrt – köztük kilenc jelenleg is szolgálatban lévő és egy már leszerelt tisztet – vettek őrizetbe szerdán Szerbiában a belügyminisztérium közlése szerint. A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy a tavalyi belgrádi korrupcióellenes tüntetések idején túlkapásokat követtek el, és bántalmazták az előállított demonstrálókat. Ez az első komolyabb felelősségre vonás a szerbiai tiltakozások során alkalmazott rendőri erőszak ügyében – írja a Reuters.
Megrázó állatkínzás történt Ausztriában.
Tovább súlyosbodik a kanyarójárvány az Egyesült Államokban, a pennsylvaniai egészségügyi hatóságok szerdán már az idei hatodik halálos áldozatról számoltak be az államban. Pennsylvania vált az országos járvány gócpontjává, a helyi és a szövetségi adatok között ugyanakkor komoly eltérések mutatkoznak az új eljárásrend miatt – írja a Reuters.
Az Egyesült Államok felfegyverezné Európát, majd a radikálisok kezére adná őket.
Az utolsó pillanatban érkezett a segítség.
Hatalmas pofont kapott Donald Trump és a republikánus párt. Ennek három fő oka van, de ennél is fontosabb kérdés, hogy mi változik most és mi lesz ezután.
Az ENSZ missziója szerint a támadás megsértette a nemzetközi humanitárius jog legalapvetőbb elveit.
Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
Nemcsak a szenátusi és képviselőházi választások hoztak történelmi eredményeket, de jó néhány állam kormányzóválasztása is.
Nem mindennapi meglepetés érte a párt.
Azt viszont mondta, hogy az alelnökének részben igaza van abban, hogy az iráni háború miatt kaptak ki.
Az USA kénytelen lesz belátni, hogy ez az autokrata projekt nem működik, és kénytelen lesz ismét jó szövetségessé avanzsálni - írja a félidős amerikai választás eredménye kapcsán véleménycikkében vendégszerzőnk, Nemes György.
Nincs mit szépíteni: az amerikai választópolgárok alaposan beintettek Donald Trump elnöknek a második mandátuma első majd' két évében mutatott, acélosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető teljesítményért.
Az EP-képviselő szerint a háborús helyzet nem jelenthet felmentést a csatlakozási feltételek teljesítése alól.
Hetven éve szabadult a fogságból Mindszenty bíboros.
Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra…
Talabér Krisztián, aki a választás előtt még a Fidesz győzelmét jósolta, egy újonnan alapított közvélemény-kutató vállalat ügyvezetője lett. A cég német anyavállalata korábban az AfD-nek is dolgozott, miközben Orbán Viktor miniszterelnökként többször is támogatásáról biztosította a német szélsőjobboldali pártot.
Medvetámadás végezhetett azzal a két turistával, akinek a holttestére hétfőn és kedden, egy túraútvonal közelében találtak rá a kanadai Brit Columbia tartományban, Bella Coola település közelében.
Olyan szintű politikai megosztottság veheti kezdetét az Egyesült Államokban, ami a kormányzást is ellehetetlenítheti.