#Külföld
Egy tanker Brazília felé fordult, a másik Algéria mellett várakozik.
Szabadság
A román külügyminisztérium szerdán közölte, hogy elutasítja az uniós országokban élő román állampolgárokkal kapcsolatos kérdések politikai célú kihasználását.
Erről az új német nagykövet beszélt.
Az atomerőmű építése más-más súllyal szerepel a magyar és az orosz nemzetgazdaságban.
Önkéntesek próbálják megmenteni őket.
Jelentős zavarokat okozott a Föld ionoszférájában a NASA idén áprilisi Artemis-2 küldetésének indítása, ami átmeneti és helyi pontatlanságokat idézhetett elő a GPS-rendszerekben - írta meg a Space.com. Az eredményekről közzétett, egyelőre szakmai lektorálás előtt állló tanulmány egyik szerzője szerint a küldetés során használt SLS-rakéta által keltett légköri anomáliák olyan erősek voltak, hogy akár az önvezető autók és a drónok biztonságos navigációját is veszélyeztethették volna.
A BBC által megkérdezett szakértő szerint Vance nyilatkozata egyértelmű kísérlet arra, hogy elhatárolódjon Trumptól. Mi történt? Hosszú posztban fejtette ki véleményét a republikánusok félidei választásokon elszenvedett jelentős vereségéről JD Vance amerikai alelnök, fő mozgatórugóként az iráni háborút megjelölve, tudósít a BBC. „A háború miatt veszítettünk, ezt az elnök is kimondta a választás éjszakáján” – írta […]
Ismét lehetséges célpontként emlegeti Romániát az iráni sajtó, miután az Egyesült Államokkal tárgyalt békekötés várat magára.
Ukrajnával kapcsolatban Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő nem számít arra, hogy a kongresszusi változások következtében tömegesen érkeznek majd amerikai fegyverek. A törvényhozás ugyan megpróbálhatja támogatni Ukrajnát és korlátozni Trump Oroszország iránti engedékenységét, de a végrehajtó hatalom késleltetheti a jóváhagyott támogatások felhasználását. A szakértő szerint ezért inkább fokozatos változás, nem pedig radikális fordulat várható az amerikai Ukrajna-politikában.
2026 harmadik negyedévében világszerte 121,8 millió felhasználói fiók adatai kerültek illetéktelen kezekbe, 13,2 százalékkal több, mint az előző negyedévben. Ukrajna a 47. helyről a hatodikra került az adatszivárgások számát tekintve – derül ki a Surfshark kutatásából. Három hónap alatt Ukrajnában 2,6 millió fiók adatai szivárogtak ki. A Microsoft 2026-os jelentése szerint az ország az év […]
Az Orbán-kormány jelentős állami támogatást ígért a kínai CATL debreceni beruházásához. A külföldi dolgozók behozatalát, képzését és az újabb gyárterületek előkészítését is közpénzből segítették volna. A szándéknyilatkozatot aláíró Magyar Levente szerint nem történt jogellenesség.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit.…
A gyanú szerint lőszereket és fegyverekhez való eszközöket csempésztek Kalinyingrádba.
Megnéztük, mi jellemzi az európai demonstrációk szimbolikáját és kultúráját.
Akár hetekre, hónapokra leállhat a törvényjavaslatok elfogadása, és mindkét fél a másikra fog mutogatni.
Az Európai Unió új ajánlása szerint minden háztartásnak érdemes lenne legalább három napra elegendő tartalékot felhalmoznia. A cél nem a pánikkeltés, hanem az, hogy egy válsághelyzetben az emberek külső segítség nélkül is átvészeljék az első 72 órát. A bizottság szerint a járványok, a háború, a kibertámadások és a szélsőséges időjárás is azt mutatja, hogy Európának ellenállóbbá kell válnia. A terv része az is, hogy 2027-től minden évben felkészülési napot tartsanak október 23-án.
Santa Catarina állam nyugati részén két tornádó is lecsapott.
Elkészítették a vízilabda-világkupa tornáinak sorsolását a World Aquatics budapesti irodájában. A Divízió I-ben mindkét nemnél nyolc válogatott indul, közülük alapesetben öt szerezhet helyet a februári Szuperdöntőben. Mivel a házigazda görögök részvétele biztosított, továbbjutásuk esetén a hatodik helyezett is ott lehet Athénban. A végső győztesre különösen értékes jutalom vár, hiszen a világkupa megnyerése olimpiai részvételt ér.
A magyar férfiválogatott január 11–16. között Isztambulban…
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül – derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség (Alianța pentru BunăStare – ABS) megbízásából készített felmérésből.
A kutatás szerint ez az arány szinte változatlan a tavalyhoz képest. A megkérdezettek mindössze 6 százaléka számít elsősorban a barátai segítségére, és ennél is kevesebben fordulnának intézményekhez vagy hatóságokhoz – írja az…
A Visit Oradea november 3–5. között részt vesz a World Travel Market (WTM) London elnevezésű rendezvényen, amely a turisztikai ágazat egyik legjelentősebb nemzetközi eseménye – olvasható a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület közleményében. Nagyváradot a Románia Gazdasági, Digitalizációs, Vállalkozásügyi és Idegenforgalmi Minisztériuma (MEDAT) által szervezett országos standon mutatják be, további 35 romániai társkiállító társaságában.
A londoni ExCeL kiállítási központban…
Európában az egy főre jutó vásárlóerő átlagértéke 21.153 euróra nő 2026-ban, miközben Románia a 11.283 eurós értékkel az európai ranglista 31. helyéről a 32. helyre csúszott vissza – derült ki a NielsenIQ legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott kutatásából, amely 42 európai ország vásárlóerejét vizsgálta.
Az elemzés szerint továbbra is jelentős különbségek mutatkoznak a vizsgált országok között.
Liechtenstein, Svájc és Izland lakosai kiemelkedően magas vásárlóerővel rendelkeznek a többi…