#Kultúra
Hogyan beszéljünk a gyerekkel a halálról, a gyászról vagy a demenciáról? Könyvek, amelyek segítenek kimondani azt, amire sokszor mi sem találjuk a szavakat.
Forradalom napról napra.
Sztarenki Dóra Dominique Sandával szerepel a Drága Életem! című alkotásban.
Van-e jobb, mint belezúgni egy 3500 lakosú, a jeges éghajlatú Nova Scotia egyik szigetén didergő kanadai falu, Port Hawkesbury érzelmes garázsrock zenekarába? Nyilván igen.
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új amfiteátrumában tartott, sok humorral átszőtt előadásban matematika, pszichológia és döntéselmélet „találkozott” azért, hogy jobban megérthessük azt, miként készülhetünk fel arra is, amit előre ma még szinte elképzelni sem tudunk. Szó esett makettekről, modellekről, Gaussról és Cauchyról, mesterséges intelligenciáról, valamint rezilienciáról is.
Kiindulópontként Nassim Nicholas Taleb bróker, vállalkozó Fekete hattyú című könyvére hívta fel a figyelmet a…
Nicolas Cage és Antonio Banderas lesznek a főszereplői.
A csapdában egy megviselt írónő jár utána egy évtizedes rejtélynek.
Slágerekben bővelkedő, energikus örömzenéje hallatán mindig táncra perdül a közönség.
A kanadai Simple Plan zenekar október 21-i koncertjén jártunk a Barba Negrában.
Fotós kollégánk galériájában most belülről is megmutatjuk Budapest egyik legkülönlegesebb épületét.
Válasz Online
A napokban tanulók sokasága ismerkedhetett meg Markovics Antal történetével, aki kisfiúként 37 embert segített át a zöldhatáron az édesapjával Jugoszlávia felé 1956-ban. Markovics történetét lapunk mutatta be tavaly, most pedig része lett a forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára készített felső tagozatos foglalkozástervnek. Középfokú oktatásban pedig a Láthatatlanok című, online verzióban szintén lapunkban debütált dokumentumfilmet ajánlja a minisztériumi anyag.
Tiszta finanszírozási modell, rendszerszintű gondolkodás és demokrácia kell legyen a hármas vezérlő csillagunk. Ezek egy modern, igazságos és európai zenekari kultúra alapkövei – írja Hamar Zsolt Liszt-díjas karmester, érdemes művész Hámori Máté lapunkban megjelent írására reagálva. A csehországi Morvai Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója szerint pillanatnyilag alapkérdések sincsenek tisztázva a zenekari kultúra finanszírozásával kapcsolatban.
Kató Csilla egy héttel ezelőtt a fesztivál nyitógáláján ájult el a színpadon. Most arról beszélt, milyen munkakörülmények között szervezik évtizedek óta a rendezvényt, és miért döntött úgy, hogy hátralép.
A kolozsvári Arta mozi felújításán is dolgozó építész egy olyan feladatot vesz át, amelyet eddig az új kulturális miniszter látott el.
A Karakter Minifesztiválon Ughy Szabinával és veletek beszéljük ki az Egy kis életet. Várunk november 7-én a Trafóban!
A Telex és a Karakter újságírójával a magyar film és kultúra helyzetéről és finanszírozásáról fogunk beszélgetni a közönség bevonásával.
Szabadság
A várnai Színház- és Zeneprodukciós Központ társulata november 10-én 19 órakor játssza Sasho Dimoski Alma Mahler című darabját Dejan Projkovski rendezésében.
Szabadság
Az 1956-os forradalom romániai következményeiről, a politikai foglyok életéről és a múlt feltárásának nehézségeiről beszélt Benkő Levente történész, újságíró a Kolozsvár Társaság hétfői rendezvényén az Erdélyi Múzeum-Egyesület előadótermében. Két kötetét, a Volt egyszer egy 56 és a Bűn volt a szó. Moyses Márton és 1956 című könyvét a szerző korabeli fényképek, levéltári dokumentumok és személyes visszaemlékezések mentén mutatta be.
Százéves lett Micimackó, és az évforduló kapcsán ismét fellángolt a vita arról, hol lenne a helye az eredeti plüssmackónak. A mesefigura ihletője évtizedek óta egy New York-i könyvtárban látható, ám Nagy-Britanniában akadnak, akik szeretnék hazavinni. A brit nagykövetség most tisztázta a helyetet.
Vásáry André lepleződött le vasárnap este az Álarcos Énekesben. Az énekes egy különleges süti illatú testpermettel próbálta megzavarni a nyomozókat. A titok megőrzése érdekében az énekes rendkívül óvatos volt, és csupán egyetlen embert avatott be. Édesanyját kérte meg, hogy vigyázzon a macskájára a forgatások ideje alatt.