#Kultúra
Az egyházak tiltakozása ellenére megtartják a Halloween-fesztivált október 30. és november 1. között Segesváron, a Világörökség részét képező középkori várban. A rendezvény ellen közös petíciót nyújtott be hat felekezet.
Tíz napig tartott a nyugalma.
14 ország 25 produkciója mutatkozik be a 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon, november 10. és november 22. között Kolozsváron.
+2 hasonló
A bevételt jótékony célra ajánlják fel.
+2 hasonló
Vizsgálatot azonban nem indítanak az ügyben.
+2 hasonló
Meghatódás helyett felháborodás. Kristin Scott Thomas sem tudta megmenteni a karácsonyi reklámot.
+2 hasonló
Röpültek a székek és a hordágyak is, sorban villantak a piros lapok a brazíliai U20-as meccsen.
+2 hasonló
A színésznő új márkáját és filmjét szerette volna promótálni, végül fiatalos külsejével keltett közfelháborodást.
+2 hasonló
Egy hollywoodi újságíró szerint már megvan az új James Bond. Callum Turner neve mellett több jel is szól, bár a stúdió még hallgat.
+2 hasonló
A Terror Háza Múzeum volt főigazgatója szerint az író konkrétumok nélkül támadja az elmúlt tizenhat év emlékezetpolitikáját.
+2 hasonló
November 3-án, kedden 19 órától a Kolozsvári Állami Magyar Opera színpadán látható a PUPEK – Minden kelet és nyugat között című táncszínházi előadás.
+2 hasonló
Közérdekű programok
P.Anita
2026. 11. 03., k - 10:52
A Szabadkai Kortárs Galéria november 7-én, szombaton közös programot szervez Nataša Kokić Univerzálék című kiállításának zárása, valamint Slavica Obradović és Sonja Radaković The Discipline című kiállítása alkalmából.
+2 hasonló
Senki sem sejtette, hogy gyilkos indulatok munkálnak a csendes díszletmunkásban.
+2 hasonló
A rajongók számára különösen érzelmes lehet a Szellemidézés, amelyet hosszú hallgatás után engedett útjára a zenekar.
+2 hasonló
Qubit
Óriási felháborodást keltettek a jövő évi költségvetés tervezetének kultúrára vonatkozó részei. A kormány tervei szerint érintetlenül maradnának a NER -t kritikátlanul kiszolgáló szervezetek, miközben a Fidesz által marginalizált intézmények helyzete nem javulna.
+3 hasonló
Mike Nichols rendezőt szadistának nevezte.
+2 hasonló
A zenész december 21-én Debrecenben ünnepli a születésnapját, majd a december 30-i arénakoncerttel az évét.
+2 hasonló
A negyedik adásban végül a Szarvasbogárnak kellett lelepleznie magát az Álarcos énekes nyomozói előtt. Vajon bejöttek a Nyomozók tippjei? A titokzatos hírességnek már csak az volt feladata, hogy a színpad közepére állva megváljon látványos álarcától. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
+2 hasonló
Miután DJ Odi újabb bulit nyomott le az Álarcos énekes színpadán, a Nyomozók közül többen is kitartottak mellette, hogy Frohner Fecót rejti a maszk. Sebestyén Balázs viszont nem értett egyet velük, szerinte nagyobb esély van arra, hogy az X-Faktor mentora, Majka akarja megszívatni. Okfejtésével senkit sem győzött meg, Puskás-Dallos Petiék számonkérték „jó emberkedése” miatt. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
Egy lőtéren szenvedett balesetet a rendező, aki egyébként rutinos sportlövő.