#menekültválság
444
444
Németh Szilárd százezres menekülthullámtól tart
Ezért összehívta a bevándorlás-ellenes munkacsoportot, mert szerinte olyan helyzet fenyeget, mint 2015-ben volt. Akkor építették a határkerítést, amiről azt mondták, megoldja a problémát.
444
444
Egy boszniai menekülttábor bezárását kéri az EU
A menekülttábor egy korábbi szeméttelep területén található, és nincs sem áram-, sem vízszolgáltatás.
444
444
Az új görög kormány szigorította a menekülttörvényt
A görög hatóságok évek óta képtelenek elbírálni a menekültkérelmeket. Az új szabályok szerint hatvan napjuk lenne erre.
24.hu
24.hu
„Átkozott Orbán!” – kiáltott fel Merkel
A 2015-ös menekültválságról szóló film, amelyet a német közszolgálati tévé forgatott, lehetett volna fontos dokumentumfilm is, ha nem ábrázolná torzan a magyar miniszterelnököt és a német kancellárt.
444
444
Az amerikai elnökválasztási kampányban már elkezdtek a klímamenekültekkel számolni
Miközben a Demokrata Párt elnökjelöltjei szerint új, zöld New Dealre van szükség, Julián Castro szerint új kategóriát kell felállítani az élhetetlenné vált területekről menekülők kezelésére.
444
444
Erdogan egymillió szíriai visszatelepítését tervezi Törökországból
De ha nem kap hozzá segítséget az EU-tól, akkor inkább Európa felé nyitja meg a határokat.
444
444
Idén eddig már legalább 900 menekülő fulladt a Földközi-tengerbe
Kedden újabb öt ember fulladt vízbe Líbia partjainál, 65 társukat sikerült kimenekíteni.
444
444
Salvini újabb német hajótól tagadta meg a kikötési engedélyt
Az Eleonore hétfőn vette a fedélzetére a 100 embert, akiknek a hajója süllyedőben volt a Földközi-tengeren.
444
444
Spanyolország fogadja a két hete Lampedusánál veszteglő Open Arms mentőhajót
Salvini olasz belügyminiszter csak a kisérő nélküli gyerekeket engedte partra szállni.
444
444
Merkel: Új rendszerre van szükség az EU-s menekültügyben
Az ügy minden tagországot érint, „mindenkinek a felelőssége” – mondta a német kancellár.
444
444
Merkel szerint az emberek kimentése a tengerből az emberségesség parancsa
Továbbra is kitart az eddigi menekültpolitikája mellett.
24.hu
24.hu
Végső soron jó, ha Donald Trump egyre nyíltabban lesz rasszista
Mert nálunk már rég ez van, és megnézhetjük, milyen választ adnak erre a profik.
444
444
150 ember halhatott meg egy balesetben a Földközi-tengeren
Felborult több, menekülteket szállító gumicsónak.
444
444
Nagy embercsempész-hálózatot számoltak fel Mexikóban, ahol 150 bevándorlót találtak egy nagyvállalat logójával álcázott kamionban
Még nem világos, hogy a teherautók jelzései voltak hamisak, vagy a sofőrjeik illegális célra használták a járműveket a vállalatok tudta nélkül.
444
444
Minden egyes illegális határátlépő megállítása 22 millió forintba kerül
Tavaly összesen 6432 embert fogtak el vagy fordítottak vissza illegális határátlépés miatt.
444
444
12 afgán és pakisztáni férfi volt egy román kisbuszban Kölkednél
Egy rendőr egy fotó kedvéért meg is mutatta, mit találtak.
444
444
„Azért kötöttem ki a hajót, mert attól féltem, hogy az emberek öngyilkosok lesznek”
Carola Rackete 10 évet is kaphat, amiért engedély nélkül lehorgonyzott a lampedusai kikötőben.
444
444
Steinmeier német államfő: Aki életet ment, nem lehet bűnöző
Az elnök az olasz hatóságoknak üzent, akik őrizetbe vettek egy hajóskapitányt, miután bevándorlókkal a fedélzetén kikötött Lampedusában.
24.hu
24.hu
Extra 4,5 milliárd dollár az Egyesült Államok menekültközpontjainak
A megszavazott segélycsomagot Donald Trump várhatóan megvétozza.