#pesti srácok
444
444
Hazudott a kormánysajtó, amikor óvodai „LBMTQ-propagandával” vádolta a Hintalovon Alapítványt
Jogerősen pert nyert a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány a kormánysajtó ellen, aminek kiadványaiban 2020 októberében egymás után jelentek meg valótlan híresztelések a szervezetről. Azt állították róluk, hogy gyerekvédelmi tevékenységbe bújtatott „LMBTQ- propagandát” végeztek óvodákban. „A hazug állításokkal szemben a valóság az, hogy a gyermekvédelemben dolgozóknak és a 3. kerületi óvodákban dolgozó óvodapedagógusoknak szerveztünk átfogó képzést a...
444
444
Amikor a volt kommunista Stefka István még amiatt panaszkodott, hogy a Béke brigád nem eléggé szocialista érdeklődésű
Közel három éve írtam egy cikket azzal a címmel, hogy „A volt kommunista Stefka István lapja szerint nem szabad megbocsátani egy volt kommunistának”.A Pesti Srácok ugyanis azt írta: „Nagy Imre bűneit semmiféle gesztus, semmiféle hőstett nem teheti jóvá, nem teheti meg nem történtté. Óriási hibát követtünk el, amikor megbocsájtottunk neki. Ezzel a megbocsájtással azt mondtuk, hogy voltak rendes kommunisták is. Hogy a kommunisták meg tudnak változni,...
444
444
Rohamosan gyorsuló világunkban 2 nap is elég ahhoz, hogy a színe a visszájára forduljon
A dolgok állása 2021. október 26-án:A helyzet ezzel szemben 2021. október 28-án:A rugalmasság fontos tulajdonság koronavírus-járványos napjainkban, a screenshotok a Pesti Srácok munkásságának dinamizmusát dicsérik.
24.hu
24.hu
Máris eltűnt a Pesti TV segélykiáltó nyílt levele
A tegnapi linkre kattintva egy rövid, köszönetet kifejező cikk jelenik meg.
The post Máris eltűnt a Pesti TV segélykiáltó nyílt levele first appeared on 24.hu.
444
444
Reggelre levették a Pesti TV-sek segélykiáltását
Nyoma veszett a nyílt levélnek, amiben a kormánypárti Pesti TV és a Pesti Srácok munkatársai tiltakoztak ellehetetlenítésük ellen. A bizonytalanságot, belső ellentéteket emlegető szöveg helyén már egy köszönetnyilvánítás található a tévé egyéves születésnapja alkalmából.
444
444
A Pesti TV és a Pesti Srácok munkatársai szerint ellehetetlenítik őket
„Tiltakozunk a Pesti TV és a PestiSrácok.hu szerkesztőségének ellehetetlenítése miatt! Két hete szerződés és finanszírozás nélkül, teljes bizonytalanságban készítjük a Pesti TV tartalmait. Idáig tudtunk hátrálni, mögöttünk már a szakadék tátong” - írják nyílt levelükben a Pesti TV és a Pesti Srácok munkatársai.„Belviták, emberi gyarlóságok és becsvágyak miatt sok értékes tett és törekvés hullott a padlóra az elmúlt években. Nem hagyhatjuk, hogy a Pesti...
24.hu
24.hu
Nyílt levelet tett közzé a Pesti TV szerkesztősége, amiért ellehetetlenítik őket
„Idáig tudtunk hátrálni, mögöttünk már a szakadék tátong” – írják.
The post Nyílt levelet tett közzé a Pesti TV szerkesztősége, amiért ellehetetlenítik őket first appeared on 24.hu.
444
444
Kásler Miklós lovagkeresztet adott a Pesti Srácok főszerkesztőjének
Bayer Zsolt és Bencsik András után mostantól Huth Gergely, a Pesti Srácok nevű kiadvány főszerkesztője is a mellére tűzheti a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken adta át a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetést a kormányhű médiaszemélyiségnek az állami ünnep alkalmából a Pesti Vigadóban. A hivatalos indoklás szerint Huth számos nemzeti ügy felkarolását és képviseletét, valamint a...
444
444
A Pesti TV riportere szerint a halálos áldozatokkal járó áradások Isten egyértelmű jelzései a nyugati országok számára a szivárvány jelképének meggyalázása miatt
„Azt hiszem, a szivárvány átértelmezése, a jelkép eredeti jelentésének meggyalázása nem várt következményekkel jár a haladó nyugati országok számára. Itt halkan jegyezném meg, hogy Isten nem csak egy szelíd, jóságos öregúr, mint ahogyan a haladó liberálisok elképzelik, hanem Júda oroszlánjaként is említi a Biblia. Nem igazán jó döntés feldühíteni” - írja Facebook oldalán Jurák Kata, a Pesti Srácok újságírója és a PestiTV riportere.Jurák azokra a...
24.hu
24.hu
Nem fizetett határidőre a Pesti Srácok, végrehajtást kezdeményez a DK
A megítélt kártérítést nem fizette ki a kormányközeli médium.
The post Nem fizetett határidőre a Pesti Srácok, végrehajtást kezdeményez a DK first appeared on 24.hu.
444
444
A HírTV-t se nézték sokan, de a UPC-csomagban a helyét átvevő Pesti TV-t még kevesebben
A UPC Direct mégis lát potenciált "az ország és Európa első influenszer- és hírtelevíziójában".
444
444
Annyira kevesen nézik HírTV-t, hogy a csatorna maga mondta fel a szerződését a UPC Directnél
Helyét a PestiTV veszi át.
444
444
A Magyar Hang munkatársára célzott Bayer, amikor pedofil bűnelkövetőről beszélt, a szerkesztőség tiltakozik
A lap közleménye szerint jogi lépéseket tesz a Pesti Srácok és Bayer ellen. „Tíz év alatt volt időnk megismerni Orbán módszereit, csak a határok tolódtak egyre kijjebb.”
24.hu
24.hu
A Magyar Hang főszerkesztője szerint Bayer Zsolt hibázott és ő maga került bajba
Megteszik a jogi lépéseket a Pesti Srácok ellen is.
24.hu
24.hu
Pesti Srácok: Bayer a Magyar Hang újságírójáról mondta, hogy a fiatal fiúk miatt járt Thaiföldre
A lap az újságírót is elérte, aki megerősítette, hogy beszélt a magánéletéről Bayerrel, de kiskorúakkal nem volt szexuális kapcsolata.
444
444
Szakács Árpád: A homoszexualitás melegágya lett a művészet, minden kompromisszum árulás
Klasszikus polgári jobbközép gondolatokat fogalmazott meg SZFE-ügyben a kultúrharc spirituális vezetője.
24.hu
24.hu
Így védték a külpesti srácok Budapestet
A pesti külső kerületek forradalma inkább vidéki jegyeket mutatott, nem véletlenül. A megtorlás 17 „külpesti srác” életét vette el.
24.hu
24.hu
A Színművészeti nem kér az önjelölt megmondóemberek alpári megnyilvánulásaiból
Az egyetem sem a Pesti Srácokból, sem Gyurcsányból nem kér.
444
444
Pesti Srácok az SZFE diákjainak: „A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok”
A kormányzat által fenntartott média világos üzenetet küldött az egyetemistáknak: kussoljatok!
444
444
Természetesen az alapcsomag része és szabadon fogható lesz a legújabb kormánytévé
Vaszily Miklós és a Pesti Srácok közös csatornája minden háztartásba eljuthat.