#polgári engedetlenség

24.hu 24.hu

Az MSZP szeretné tudni, mi hangzott el az oktatásról a kormányülésen

A szombati megbeszélésen a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is részt vett. The post Az MSZP szeretné tudni, mi hangzott el az oktatásról a kormányülésen first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

Célt ad a generációnknak, hogy van egy ügy, amiért harcolni lehet

„Nem azért nem megyünk iskolába, mert lusták vagyunk, hanem mert ki kell állnunk a felnőttek meg a belügyminisztérium helyett a tanárainkért.” Több mint egy hete virrasztanak a diákok a BM épülete előtt. Hiába az éjszakai mínuszok, van olyan fiatal, aki most érzi magát a legboldogabbnak, mert egy összetartó közösségben állhat ki az oktatásért.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Egyeztető fórumra hívott meg iskolaigazgatókat a köznevelési államtitkárság

Jövő héten tartják a találkozót. The post Egyeztető fórumra hívott meg iskolaigazgatókat a köznevelési államtitkárság first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Egy hetes polgári engedetlenségi akciója után inkább felmondott egy soproni magyartanár

Hegyi Norbert megkapta a tankerület levelét, majd beadta felmondását. The post Egy hetes polgári engedetlenségi akciója után inkább felmondott egy soproni magyartanár first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

Az ELTE gyakorló iskolák dolgozói követelik, hogy vegyék vissza a kirúgott tanárokat

Hat iskola több mint 200 dolgozója tiltakozik.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Jogkövető magatartást vár a pedagógusoktól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Felelősséggel tartoznak a szülők és az állam felé – írják. The post Jogkövető magatartást vár a pedagógusoktól a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

December 8-tól 20-ig sztrájkolnak a tanárok egy budapesti általános iskolában

Pontosabban addig, amíg elbocsátott gimnáziumi kollégikat „vissza nem helyezik munkakörükbe”.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Kirúgott tanárok, a TASZ a munkaügyi mellett polgári pert is fontolgat

A múlt szerdán kirúgott nyolc tanár esetében felvetődhet a hátrányos megkülönböztetés is. Felperesek lehetnek a diákok is.  The post Kirúgott tanárok, a TASZ a munkaügyi mellett polgári pert is fontolgat first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

A katekizmusra hivatkozva buzdítanak polgári engedetlenségre a híres katolikus iskola tanárai

Az egyházi tanítás szerint is igazolható a polgári hatóságokkal szembeni engedetlenség az erkölcsi rend védelmében.
fel 0 le
24.hu 24.hu

A parlamenti ülésteremben tiltakoztak a Tanítanék aktivistái

Az ülést vezető Latorcai János rendzavarásnak minősítette az esetet. The post A parlamenti ülésteremben tiltakoztak a Tanítanék aktivistái first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Felmondott a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium egyik tanára

Kosztra Gábor nem tud azonosulni a Belügyminisztérium módszereivel. The post Felmondott a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium egyik tanára first appeared on 24.hu.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Helyettes államtitkár: Sok pedagógusnak furcsa, hogy amikor órát kell tartani, az munkaidőnek számít

Hajzer Károly szerint a tanárokat zavarja, hogy a tanítás ideje alatt nem tudnak különórát adni. The post Helyettes államtitkár: Sok pedagógusnak furcsa, hogy amikor órát kell tartani, az munkaidőnek számít first appeared on 24.hu.
fel 0 le
444 444

Felmondott a józsefvárosi Vörösmarty Mihály Gimnázium matematika-történelem szakos tanárja

Kosztra Gábornak a kollégáinak elbocsátása miatt lett elege.
fel 0 le
444 444

Helyettes államtitkár a tanárokról: Jöjjön be, dolgozzon, oszt' utána váltson munkahelyet

„De azt kell megérteni, hogy más a munka, és van sztrájk is meg minden, és le van korlátozva, ez világos, meg minden. De én mint informatikus azt tudom mondani, hogy fura helyzet van ezzel, tényleg.”
fel 0 le
444 444

Így hajt el Pintér Sándor kisbusza egy szó nélkül a tanárok levele elől

Kilátástalannak érzik a helyzetüket, ezért a kormány érdemi reakcióját sürgetik.
fel 0 le
444 444

Csütörtök óta kilencvenhárom iskola összesen 929 tanára szolidarít a kirúgott tanárokkal, a budapesti Fasori Evangélikus Gimnázium is beszállt

Evangélikus egyházi iskola tanáraiként jobb feltételek mellett taníthatnak, de ettől még kiállnak azok mellett, akiknek nehezebb.
fel 0 le
444 444

„Jelentem, a megfélemlítés sikerült: én félek, mi mindannyian félünk, és dühösek vagyunk” - Polgári engedetlenkednek a Nemes Nagy Ágnes Szakgimnázium tanárai is

„Felháborít az a megalázás, elhallgattatás és megfélemlítés, amit azoktól a politikai vezetőktől kell elviselnem, akik helyettem, felettem, nélkülem döntenek” - mondja a gimnázium egyik tanára.
fel 0 le
444 444

Több mint 800 tanár jelezte, hogy nem veszi fel a munkát hétfőn

Lesznek ülősztrájkok is. A Karinthyban a rendkívüli szünet után elvileg újra lesz oktatás, kérdés, hogy hogyan.
fel 0 le
444 444

A Karinthy Gimnázium egyesével mutatja be kirúgott tanárait

Emberséggel, szeretettel tanítja diákjait, aktív és mindenre nyitott tagja közösségünknek, az egyetlen tanárunk, aki német nyelven tanítja a biológiát – ők hatan azok, akiknek felmondtak a polgári engedetlenségi akcióban való részvételük miatt.
fel 0 le
24.hu 24.hu

„Azt akarják, hogy a tanárok rettegjenek kiállni az igazukért”

Szombat este a Klebelsberg Központ előtt tüntettek diákok, pedagógusok és szimpatizánsok, mert nyolc újabb budapesti középiskolai tanárnak mondtak fel. Megfélemlítésről, a Belügyminisztérium kérdőívéről is kérdeztük a résztvevőket. The post „Azt akarják, hogy a tanárok rettegjenek kiállni az igazukért” first appeared on 24.hu.
fel 0 le