#Politika
Magyar Szó
Szerző: Diósi Árpád
A jogszabályjavaslatot 98 támogató szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadták el – írja az Agerpres.
A közúti közlekedést szabályozó 2002/195-ös sürgősségi kormányrendeletet (KRESZ) kiegészítő jogszabályjavaslat szerint
a közutakon elektromos rollerrel vagy elektromos kerékpárral közlekedőknek életkortól függetlenül bukósisakot kellene viselniük.
A hagyományos kerékpárral közlekedők esetében továbbra is csak 16 éves kor alatt lenne kötelező a sisak használata az úttesten.
A Románok…
A volt kormányfő esetleges ENSZ-főtitkári jelölése nem maradt visszhang nélkül Kijevben.
Csoma Botond szerint nem lenne helyénvaló, hogy a kormány parlamenti felelősségvállalással fogadja el a területi-közigazgatási reformot, amint azt Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök javasolta – írja az Agerpres.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője hétfőn a parlamentben kijelentette, hogy a reformról parlamenti vitát kell folytatni, és nem lehet figyelmen kívül hagyni az állampolgárok akaratát.
„Véleményem szerint ez antidemokratikus intézkedés lenne”
– fogalmazott.
Csoma Botond…
A vajdasági magyarok képviselete továbbra is biztosított.
Jó hasznát venné a mesteri vétó- és zsarolási készségeinek - reagált az ukrán külügyminiszer ugyanerre.
A vagyonnyilatkozatok új szabályai érdekes részleteket tártak fel. Mi történt? Friss vagyonnyilatkozata alapján 470 millió forintért vett magának budapesti házat Orbán Balázs, a volt miniszterelnök politikai igazgatója – erről a 24.hu írt. A lap Orbán Balázs frissen elkészített vagyonnyilatkozatában szúrta ki az ingatlant. A XI. kerületi, 340 négyzetméteres háznak egyedüli tulajdonosa Orbán Balázs. Kontextus: Orbán […]
+1 hasonló
Az augusztus és október között készült közvélemény-kutatásokat összevontan elemző Iránytű szerint a 65 év felettiek 45 százaléka a kormánypárttal szimpatizál, míg a Fideszre csak 30 százalékuk szavazna.
Román zászlót tűzött ki a bezárt parajdi sóbánya bejáratához az AUR egyik parlamenti képviselője, Lucian Mușat.
T. Tóth Balázs és Bakó Beáta is milliós megbízást kapott a Ruff Bálint vezette tárcától.
+1 hasonló
Míg Deák Dániel szerint óriási dolog lenne, ha Orbán tényleg az ENSZ csúcsán folytatná politikai karrierjét, a volt miniszterelnök 2018-ban más véleményen volt az ottani politikusokról.
Társadalom
Anami
2026. 10. 26., h - 10:23
A hírt dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke jelentette be a közösségi oldalán.
Magyar Szó
Topolya községben a legutolsó nemhivatalos információink szerint 59,8%-os volt a kimeneteli arány, ez valamivel több, mint 15 ezer szavazót jelent az előrehozott parlamenti választások alkalmával.
Szerző: K.P.D.,
A németek többsége nem hisz abban, hogy Friedrich Merz kancellár kormánya kitölti a ciklust. A YouGov által a dpa megbízásából készített felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 23 százaléka gondolja úgy, hogy a CDU/CSU és az SPD koalíciója a 2029 elején esedékes Bundestag-választásig hivatalban marad. A válaszadók 13 százaléka még idén, 44 százaléka pedig a következő egy-két évben várja a koalíció felbomlását, amelyet a reformok, a költségvetés, valamint az AfD-hez és a Baloldalhoz való…
Kósa Lajost kérdezte a Debreciner Matolcsy György letartóztatásáról a forradalom 70. évfordulójára szervezett debreceni városi ünnepség után megszólaltatva az expolitikust. A volt debreceni polgármester és egykori fideszes parlamenti képviselő olyan választ adott, amilyet az elmúlt évek Kósa Lajosa alapján várhattunk. Sőt, még annál is kósalajososabbat. Mit szól ahhoz, hogy a korábbi Orbán-kormányoknak már három miniszterét […]
Az urnák előtt már reggel hosszú sorok kígyóztak a szomszédos országban. A rendkívüli választási aktivitás rendkívüli számú visszaélésről szóló bejelentéssel párosul. A voksolás tisztasága felett a DEI Akcióközösség aktivistái is őrkődnek, Magyarországon ez a szervezet mutatta be a Fidesz választási manipulációs módszereit egy nagy nézettségű dokumentumfilmben.
+1 hasonló
Benkő Tibor volt vezérkari főnök meghívása kapcsán
+1 hasonló
Nyolc év alatt összesen 1,1 milliárd forint támogatást kapott a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank alapítványaitól. Ebből 750 millió forint két, szinte szó szerint azonos pályázat alapján érkezett a szakkollégiumhoz. A pénz pontos felhasználásáról azonban kevés nyilvános információ érhető el – írja az Index a Telex által peres úton megszerzett dokumentumok alapján.
Reggel kilencig a választók 12 százaléka szavazott.
Bár a Tisza Párt alelnöke, Radnai Márk féltve őrzi magánéletét, az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján kivételt tett, és egy közös fotót osztott meg szerelmével. A politikust gyönyörű barátnője, a pszichológusként dolgozó Délia mindenben támogatja, most is egymás oldalán jelentek meg az ünnepi megemlékezéseken. A szerelmesek mindketten alkalomhoz illő, elegáns szettben rótták le tiszteletüket a hősök előtt.
+1 hasonló