#Politika
Azaz itt a 444 napindító hírlevelének hétvégi kiadása.
Szilágyi Júliával szürreális gyerekkorról, szőnyegbe csavart gyerekekről és eltévedt tankokról beszélgettünk, de az is kiderült, miért fél '89 óta Orbán Viktortól.
Nagy horderejű információ jelenet meg Magyarország autógyártásáról a napokban, ami azonban nem érte el a nyilvánosság egyöntetű figyelmét. Pedig az derült ki belőle, hogy az elképzelések ellenére mégsem valósul meg két új autógyár megépítése.
Kedden választ Amerika. Bár Donald Trump még marad két évig az elnöki székben, és a szenátusi székeknek is csak a harmada van játékban, a félidős kongresszusi választáson újraválasztják a szövetségi törvényhozás alsóházának egészét. A 435 tagú képviselőházban ugyanis csak két évre szól a politikusok mandátuma, így a hat évre, egymáshoz képest elcsúsztatva megválasztott szenátorokhoz képest élesebben tükrözi a pártok aktuális erőviszonyait és a közhangulatot. Trump második ciklusának közepére az…
Az is szép pillanat lenne, ha Orbán Viktor a Kínai Kommunista Párt és a Sztálin örökségére egyre büszkébb Vlagyimir Putyin támogatásával lenne az ENSZ főtitkára.
A csapokat 2027 októberétől zárhatják el.
Az építőiparban és a teljes magyar gazdaságban lassulás tapasztalható, a fájdalmas ébredés már csak idő kérdése – hangzott el Vezércikk című műsorunkban.
Meg kell találni Luke Skywalker-t a Fideszben.
A Bayern München angol csatára és a Real Madrid francia támadója közötti különbség az Aranylabda történetének egyik legkisebbje a győztes és az ezüstérmes között.
A kékharisnyás demonstráción arról kérdeztük a résztvevőket, mihez kezdenek majd, ha a kormány nem tesz eleget a követeléseiknek, Hajnal Edina szervező pedig arról beszélt a HVG-nek, hogy mi változna az országban, ha életbe léptetnék az isztambuli egyezményt.
Balogh Balázs a budapesti közvécék állapotának felméréséről beszélt.
A Costa Rica-i Rebeca Grynspan szerezte a legtöbb támogató voksot az ENSZ Biztonsági Tanácsának hetedik informális szavazásán.
A négyéves elnöki ciklus felénél tartott kongresszusi választások hagyományosan nem sok jót ígérnek a Fehér Ház lakója számára. Hiába egyéni, helyi megmérettetésekről van ugyanis szó – a teljes képviselőházról, illetve a szenátus egyharmadáról döntenek a szavazók –, az országos szempontok (elégedetlenség az elnökkel, a kiegyensúlyozás igénye, az ellenzékbe szorultak revansvágya) mindig sokat nyomnak a latban. Donald Trump alatt ez hatványozottan így van. Pedig második elnöki ciklusát jól…
Magyar Péter miniszterelnök péntek esti bejegyzésében reagált Schiffer András volt országgyűlési képviselő nyílt levelére. „A jogállami büntető igazságszolgáltatás tíz pontja” címet viselő dokumentum aláírói szerint veszélybe kerültek a rendszerváltáskor kivívott jogállami garanciák. Az tíz pontban szereplő elképzelésekről a kormányfő sem rejtette véka alá véleményét.
Dicsérő kommentárt írt Magyar Péterről egy cseh lap, külön kiemelték, mivel érkezett Prágába, és Orbán Viktort is megemlítették.
Egyesek szerint idén már túl sok volt a turista, fogyasztásmentes terekre van szükség. Mások szerint a folyamat megállíthatatlan, és a kérdés csak az, hogyan lehetne jobb minőségű turizmusunk. Abban a legtöbben egyetértenek, hogy jó lenne egy egységesebb vízió és egy alapos felújítás.
Jóváhagyta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) regionális közlekedésszervezővé átalakításához szükséges - részvényesi és együttműködési - megállapodás megkötését a Fővárosi Közgyűlés pénteken.
Hiába érdeklődtünk a tárcánál, egyelőre nem tudni, mennyivel lettek kevesebbek az adófizetők.
Természetvédelem
J.Csilla
2026. 10. 30., p - 19:25
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület cikke szerint ezzel lezárult Európa egyik legmakacsabb vegyi szennyezési formájáról szóló, évek óta húzódó vita.
Magyar Péter vezényletével már előre ítéletet hirdetnek olyan ügyekben, amelyekben fideszes politikusokat vádolnak meg ártatlanul.