#Politika
A miniszterelnök még október 23-án is a politikai ellenfelei elleni hadviselésről értekezett.
Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
A párt a PSD és AUR nélküli, reformpárti alternatívát jelölte meg távlati célként, miközben össztűz alá vették a kabinetet a háttérből irányító Sorin Grindeanut és a hozzá simuló szélsőjobboldalt.
Csak most kezdődik az igazi meccs Izraelben?
Lehetséges, hogy le is mondana emiatt a kormányszóvivő.
A magyarországi elszámoltatás akkor lehet teljes, ha Orbán Viktort is felelősségre vonják – erről beszélt a KlikkTV Mélyvíz című műsorában Stefano Bottoni történész. Szerinte a korábbi rendszer személyi és családi kapcsolatokra épült, ezért a felelősség nem állhat meg az egykori minisztereknél és a rendszer gazdasági szereplőinél. Úgy látja, a magyar társadalom április 12-én egyértelműen lezárta Orbán Viktor politikai történetét, az új demokratikus berendezkedés felépítésére pedig most valódi…
A Tusk-modell működésbe lépett: apu megengedte, a rendőrség elintézte.
A 2027-es költségvetési tervezet alapján jelentősen átrendeződne a pártok és pártalapítványaik állami támogatása. A Telex szerint a Tisza Párt több pénzhez jutna, miközben a Fidesz és a KDNP támogatása csökkenne.
Úgy tűnt, már nehéz fokozni, de újabb fejezetéhez ért az ENSZ-főtitkár kinevezésének folyamata, és ez Orbán Viktort is vastagon érintheti.
A miniszterelnök azt mondta, érzése szerint most már sokkal kevesebbet foglalkozik a Fidesszel, mint a korábbi időkben, de időről időre muszáj rávilágítani arra, hogy miért van rossz helyzetben az ország.
Miközben Horváth Nándor Zsolt a választókerület problémáit térképezi fel, addig már fél év után konkrét eredményekről tud beszámolni, miközben a parlamentben európai ügyekkel és emlékezet politikával foglalkozik.
A takarékosabb állami működés és a bevételek növelése teremtené meg a társadalmi felzárkóztatást célzó intézkedések fedezetét – közölte Kármán András.
Két új törvénytervezeten dolgozik a parlament családon belüli erőszak elleni küzdelemmel foglalkozó különbizottsága.
Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, benyújtotta a Tisza-kormány a jövő évi költségvetés tervezetét az Országgyűlésnek. Ezt a Miniszterelnökség jelentette be szombat reggel.
Politika
Anami
2026. 10. 31., szo - 10:10
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2026 - Lakossági fórumot tartottak a Vajdasági Magyar Újrakezdés lista képviselői Adán péntek este. Az érdeklődőknek részletesebben bemutatták programjukat és ismertették a nemzeti tanácsi választások fontosságát. A VMÚ jelöltjei…
Akár a célokat, akár a be nem tartott ígéreteket nézzük, felszaladhat a szemöldökünk.
Péntek éjfél előtt nem sokkal benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek Magyarország 2027-es központi költségvetésének tervezetét.
Nem a tervek szerint alakul a Magyar Nemzeti Bank korábbi vezetőjének parlamenti meghallgatása.
Górcső alatt a Honor 600 és a Magic8 Lite.
ATV
Ismét külföldön tartózkodik Orbán Viktor volt miniszterelnök, ezúttal a Boszniai Szerb Köztársaság korábbi elnöke látta vendégül őt és családját.