#Politika

0 komment

Orbán Viktort nem találni a hivatalos ENSZ-főtitkári jelöltek között

Törökország hivatalosan is bejelentette, hogy Feridun Sinirlioglut, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet jelenlegi főtitkárát jelöli az ENSZ főtitkári posztjára. A hivatalosan közzétett listán egyelőre nincs rajta Orbán Viktor volt miniszterelnök neve, az viszont látszik, hogy több régió is kiemelten fontosnak tartja a világszervezet munkáját, amelynek élére öt évre választanak vezetőt.
0 komment

Varga Judit megszabadult egykori szerelmi fészküktől - 300 milliót ér a balatoni nyaraló, melyet 2013-ban vettek Magyar Péterrel

Csupán hónapok alatt találhatott vevőre az az ingatlan, ami egykor közös otthona volt a korábbi igazságügyi miniszternek, Varga Juditnak és volt férjének, a jelenlegi miniszterelnöknek, Magyar Péternek. A Balatonhenyén álló házat 299 millió forintért hirdették még a nyáron, és nemrégiben el is kelt.
0 komment

Cseh-magyar kormányülésre utazik Prágába Magyar Péter, utána az egyiptomi elnököt fogadja Budapesten

Sűrű programot jelentett be közösségi oldalán Magyar Péter miniszterelnök. Facebook bejegyzésében tudatta: csütörtökön nyolc miniszter kíséretében Prágába utazik a első cseh-magyar együttes kormányülésére, miközben a cseh államfővel is tárgyalóasztalhoz ül, pénteken pedig már Budapesten ad auditóriumot Egyiptom elnökének.
0 komment

Volt végrehajtó: a bűnszervezet működése nem ért véget a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával"

Nem ért véget a végrehajtói bűnszervezet működése a Schadl-Völner páros "lekapcsolásával" – állította Kiss Ferenc, egykori bírósági végrehajtó az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságának szerdai ülésén. Elmondása szerint a bűnszervezet tevékenysége a kormányváltásig zavartalanul folytatódott.
+5 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció