#Politika
A volt miniszterelnök a Digitális Polgári Körök táborában „tompább, élesebb” eszközökről beszélt, amelyeket kioszthatnának a „nemzeti ellenállás” keretében.
Az arab pártok jó szereplése miatt a nemzetbiztonsági miniszter az arab pártok vezetőinek letartóztatását sürgeti.
+3 hasonló
Tizenhat fontosabb ponton módosult a vagyonadóról szóló törvényjavaslat az október elején társadalmi egyeztetésre bocsátott változathoz képest. Egyes módosítások könnyítést jelentenek az adózóknak, például levonhatóvá válnak bizonyos, külföldi ingatlanokhoz kapcsolódó tartozások, és egyszerűbb cégértékelés is választható.
A vesztes elnökjelölt Donald Trump jóváhagyásával Miamiba repült a családjával, azt mondja, onnan fogja irányítani a brazil ellenzéket.
Bejegyzésében és a hozzá csatolt videóban ismertette Magyar Péter miniszterelnök a motoros rollerekre vonatkozó KRESZ-módosítás kormányzati javaslatát szerdán.
Azoknál az alapoknál, amik mögött Tiborczot sejtették, most Hornung Áront, Szécsényi Bálintot, Dicső Lászlót és a volt Elios-vezérigazgatót találták.
+3 hasonló
Tineke Strik szerint Magyarország sem kivétel.
Meghosszabbította a bíróság Seszták Miklós kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, volt nemzeti fejlesztési miniszter letartóztatását szerdán.
+3 hasonló
A volt miniszterelnök kétszer is kérte írásban, de nem válaszoltak neki.
A Szerencsejáték Zrt. az egyik legsikeresebb magyar vállalatként szabályszerűen és átláthatóan működött, támogatási politikáját az észszerűség és a transzparencia határozta meg - írta szerdai közleményében Orbán Viktor Fidesz-elnök, volt kormányfő titkársága a pénzügyminiszter korábbi kijelentéseire reagálva.
+4 hasonló
A kormány döntése nyomán 150 ezer forintig illetékmentesek lesznek a banki átutalások - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.
+3 hasonló
Aleksandar Vucic szerint a Szerb Haladó Párt két éven belül visszatérhet a hatalomba.
+3 hasonló
Orbán Viktor lánya hivatalosan is elhagyta apja Cinege úti lakcímét, és a svábhegyi Dreher-villába jelentkezett át, ahol férje, Tiborcz István már tavaly óta be van jelentve. A milliárdos értékű ingatlan a Tiborcz érdekeltségébe tartozó BDPST-csoport tulajdonában áll, miközben a házaspár tényleges tartózkodási helyéről továbbra is ellentmondásos információk jelennek meg. Orbán Ráhel időközben férje egyik vállalkozásának vezetéséből is távozott, sajtóértesülések szerint pedig családjával…
Aleksandar Vucic a szerb választási vereség után bejelentette, hogy a következő napokban Belgrádban találkozhat Orbán Viktor volt magyar miniszterelnökkel. A politikus közben már a hatalomba való visszatérést tervezi, és úgy véli, pártja akár két éven belül ismét kormányra kerülhet.
A döntés következtében a Tisza-kormány többé nem finanszírozza a határon túli magyar pártok által működtetett, a honosítást segítő irodahálózatokat.
Szoros izraeli választás, Amerikába szökött Bolsonaro, Kubatov marad a Fradi elnöke.
A Ferencváros régi-új elnöke harcra kész, és szerinte az Alkotmánybíróságig is eljuthat a Lex Kubatov ügye.
Politika
J.Csilla
2026. 10. 27., k - 14:02
Az előzetes eredmények szerint az Egyetemista lista és az Aleksandar Vučić nevével fémjelzett Egyesült Szerbia mellett négy kisebbségi lista jutott mandátumhoz a parlamentbe. Az előrehozott parlamenti választásokon eddig a választási bizottság a 8392…
Politika
S_Georgina
2026. 10. 27., k - 07:37
A vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon aratott győzelmet követően az Egyetemista lista képviselői hétfőn is az utcán ünnepeltek.
+3 hasonló
A brazil szövetségi rendőrség útlevelei leadására szólította fel Flávio Bolsonaro szenátort, miután az elnökválasztás második fordulójában vereséget szenvedett. Bolsonaro közölte, hogy eleget tesz a felszólításnak, és tagadta, hogy el akarna menekülni az országból.
+3 hasonló