#Politika

0 komment

Szalay-Bobrovniczky Kristóf "panaszlevele" miatt bocsáthatták el korábbi állásából a Tisza-kormány honvédelmi államtitkárát

A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, Kürtös László szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt szakminiszter a parlamenti választásokat megelőző hónapban levélben gyakorolt politikai nyomást a norvég Kongsberg védelmi ipari vállalatra. Kürtöst ezt követően elküldték a Kongsberg hazai leánycégétől. 
0 komment

Sorra buknak Orbán politikai szövetségesei, egyre kínosabb a helyzete

Balázs Péter volt külügyminiszter és uniós biztos szerint kevés esélye van annak, hogy Orbán Viktor legyen az ENSZ következő főtitkára, még akkor is, ha az amerikai, az orosz és a kínai vezetés támogatná a jelölését. Úgy látja, a volt miniszterelnök számára egy rangos nemzetközi tisztség elsősorban menekülőutat jelenthetne, miközben politikai szövetségesei sorra veszítenek választásokat, Magyarországon pedig a Fidesz súlyos veresége után új politikai helyzet alakult ki.
0 komment

FOTÓRIPORT – Ilyen volt a Világfórum a Demokráciáért a franciaországi Strasbourgban

Válságban van-e az európai demokrácia, vagy inkább egy mélyreható átalakulás küszöbén áll? Hogyan lehet visszaszerezni az állampolgárok politikai intézményekbe vetett bizalmát, megvédeni a választások tisztaságát a külső beavatkozásoktól, és biztosítani, hogy a mesterséges intelligencia ne a demokratikus nyilvánosság gyengítését szolgálja? Ezekre a kérdésekre kereste a választ november 2–3-án a franciaországi Strasbourgban a Világfórum a Demokráciáért (World Forum for Democracy), amelyet az…
0 komment

Lassú haldoklás, vagy erdőtüzek? Milyen következményekkel jár az aszály a hazai erdőkben?

1901 óta az idei nyár volt a legszárazabb, de az elmúlt 125 év leghosszabb csapadék nélküli vegetációs időszakának is tanúi lehettünk. Ez meglátszott a magyarországi erdőkön is: az aszály hatására több helyen is idő előtti lombszáradás volt megfigyelhető. A Börzsönyben, az Ipoly Erdő Zrt. Királyréti Erdészetének területén annak jártunk utána, mi megy végbe ilyenkor a fákban, milyen állapotban van az erdő, és hosszú távon milyen hatással lesz a fákra a szárazság. 
0 komment

Bod: A jegybank-törvényben nincs benne hogy spekulálni lehet a vagyonnal

A Magyar Nemzeti Bank alapvető feladata a pénzügyi stabilitás és a monetáris politika biztosítása, nem pedig a vállalkozás és a spekuláció – mondta Bod Péter Ákos. A volt jegybankelnök szerint a 2013-ban elindított folyamat, amelynek során jelentős, mintegy 266,5 milliárd forintnyi közpénz került jegybanki alapítványokhoz, majd különböző vállalkozásokhoz, eleve ellentétes volt a jegybank rendeltetésével. Úgy véli, mindenkit meg kell vizsgálni, akinek ehhez a folyamathoz köze lehetett.
0 komment

Miniszteri levél után kirúgás: politikai leszámolás állhat a háttérben?

Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábbi honvédelmi miniszter személyesen fordult egy norvég hadiipari vállalat vezetőjéhez, kifogásolva egyik magyarországi vezetőjének ellenzéki politikai szerepvállalását. Kürtös László, a Honvédelmi Minisztérium jelenlegi parlamenti államtitkára szerint a miniszter az állami megrendelésekre hivatkozva gyakorolhatott nyomást munkáltatójára. A politikus tíz nappal később távozott a cégtől, most pedig kezdeményezte az ügy független kivizsgálását.
0 komment

Panyi Szabolcs nyilvánosságra hozta Németh Miklós feljegyzéseit Orbán Viktor állítólagos ügynökmúltjáról

Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró közzétette Németh Miklós volt miniszterelnök feljegyzését, amelyben az azt állítja, hogy 1990 márciusában látott három, Orbán Viktornak tulajdonított, kézzel írt és aláírt ügynöki jelentést.
0 komment

Tisztázta a Fidesz, milyen kérdésekre várnak választ az ügynökbotránnyal kapcsolatban

A miniszterelnökség Alkotmány utcai épülete elé hirdetett meg sajtótájékoztatót pénteken délelőtt 11 órára az Szűcs Gábor országgyűlési képviselő, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese. A tájékoztatón elhangzott, hogy a Fidesz szerint az ügynökaktákkal a Tisza Párt az adóemelésekről akarta elterelni a közvélemény figyelmét, miközben összemosta az áldozatok nevét az elkövetőkkel. Szűcs Gábor a felelősök megnevezését követelte.

Bejelentkezés vagy regisztráció