#Politika
Bár még be sem zártak Amerika egyes részen a szavazóhelyiségek, az már most látszik, hogy a Demokrata párt tarolt az amerikai félidős választásokon. Plusz kormányzói helyeket is sikerült szerezni, de az igazi nagy fölény a képviselőházban alakulhat ki.
Magyar idő szerint hajnali ötre a bezárt amerikai szavazóhelyiségekből érkező szavazatok jelentős számú feldolgozottság mellet Demokrata többségű kongresszust és szenátust jeleznek előre. A Fehér Ház igyekezett elébe menni a kérdéseknek és közleményben közölték: mindez azért van, mert Donald Trump nem szerepelt a szavazócédulákon.
+2 hasonló
Mintegy 36 millió forintnak megfelelő dirhamért árulnak az egyik dubaji hirdetési oldalon egy világoskék Porsche Macant, amiről az a hír járja, hogy Matolcsy Ádám autóparkjába tartozik. A luxusautó hirdetésében több jel is mutatja, hogy Magyarországról származik, a legárulkodóbb azonban a hirdető személye.
Texasban a kormányzói és a szenátori választáson is nagy arányban vezet a Demokrata jelölt. Közel hatvan százalékos feldolgozottság mellett is szignifikáns előnyük van a demokratáknak – a párt legutoljára 1988-ban nyert az egész államra kiterjedő választást.
+2 hasonló
Egyvalaki biztosan bukott az amerikai félidős választásokon. Ez az ember Elon Musk, ugyanis a hírek szerint csaknem 500 millió dollárt fektetett a Republikánus kampányba. Nagy kérdés, hogy ha a párt elveszíti a kongresszusi többségét, hogyan jön vissza Musknak ez a rengeteg pénz. Árgus szemekkel figyelik majd minden Trump-Musk megmozdulást.
+3 hasonló
Az Amerikai Egyesült Államokban az elnök mellett egy 435 fős képviselőház és egy 100 fős szenátus vesz részt a törvényhozásban, az amerikai félidős választás róluk szól. A képviselőknek két évre szól a mandátumuk, a szenátoroknak hat évre, de három csoportra oszlanak a szenátori helyek, így kétévente (amikor lejár az egyes csoportoknak) a hat éves mandátuma újakat (vagy a régieket) választják. Az amerikai félidős választáskor nyilvánítják ki a választók, hogy mennyire értenek egyet az elnök…
+2 hasonló
Bár a nyilvánosság előtt a demokraták és a republikánusok egyaránt optimistán nyilatkoznak az amerikai választások várható kimeneteléről, a színfalak mögött Donald Trump elnök már jóval borúlátóbb. Mindeközben az ország több pontján technikai problémák nehezítik a voksolást, New York államban például negyedmillió szavazólapot nem tudtak beolvasni a gépek - írta a CNN.
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.
Mérsékelten erősödött az amerikai dollár a keddi ingadozó kereskedésben, mivel a befektetők a félidős választások kimenetelét és az amerikai–iráni megállapodás esélyeit mérlegelik. A piacon attól tartanak, hogy a demokraták vártnál jobb szereplése növelheti a volatilitást, főként a mesterségesintelligencia-szektorban. A dollár árfolyama az olajárakat követte, amelyeket az iráni háború lezárásáról érkező, egymásnak ellentmondó hírek mozgattak. A zöldhasú végül a vártnál jóval erősebb…
A szombathelyi polgármester szerint viszont az államtitkárnak nem erőssége az értő olvasás.
Az ügyészség szerint hiányzik a bűncselekmény gyanúja.
Újabb részletek kerültek nyilvánosságra a Magyar Külügyi Intézet hétfőn menesztett vezetőjének korábbi munkáiról.
+2 hasonló
A volt miniszterelnök szerint megfigyelték őt és a feleségét a kommunizmus ideje alatt.
A Szabad Magyarországért Tudásközpont vezetője szerint a rendszerváltoztatás nem azért történt, hogy a kommunista diktatúra politikai leszámolásainak módszerei térjenek vissza.
+2 hasonló
Új szellemi műhelyt hoz létre a Polgári Magyarországért Alapítvány Szabad Magyarországért Tudásközpont néven. Itt kaphat szerepet Schmidt Mária történész.
+3 hasonló
Magyar Péter miniszterelnök azt állítja, Pócs János csalt a szavazásnál, a fideszes képviselő azonban határozottan állítja, hogy szabályosan járt el.
Ma félidős választásokat tartanak az Egyesült Államokban, ahol többek között a Képviselőház mind a 435 helyéről, a Szenátus 37 helyéről és 36 állam kormányzójáról is döntenek a szavazók. Az előrejelzések egyértelműen a demokratáknak kedveznek, a Silver Bulletin választási modellje 95 százalékos esélyt ad a képviselőházi többségükre, a szenátusban pedig 78 százalékra teszi a fordulat esélyét. Egy demokrata többségű kongresszus jelentősen megnehezítheti a Trump-kormány következő két évét, mert…
Már meghallgatható a keddi Checklist: ma tartják az Egyesült Államokban a félidős választásokat. Mintegy 250 millió amerikai állampolgár jogosult szavazni, közülük pedig már több mint 50 millióan előzetesen leadták voksukat személyesen vagy levélben, ami rekordközeli részvételt jelezhet. A Portfolio egész éjszaka élőben követi az eseményeket, ezért érdemes nálunk figyelni a midterm alakulását. Természetesen a Checklistben is kiemelten foglalkozunk a témával: holnap már az eredményeket és a…
Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Logosz Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett. Az alapítvány a több mint 30 millió forintos támogatásából nettó kormánypropagandát folytatott.
Itt vannak a részletek.