#Politika
Komoly pénzügyi fölénnyel fordulnak rá a republikánusok az idei amerikai félidős választásokra, elsősorban a párthoz kötődő külső támogatói csoportok kiemelkedő adománygyűjtésének köszönhetően. Noha az egyéni demokrata jelöltek közvetlenül több pénzt gyűjtöttek össze riválisaiknál, a teljes kampányköltés már átlépte a csillagászati 11,9 milliárd dollárt, a hirdetési piacon pedig a jobboldal van lépéselőnyben - jelentette az AP News.
A magyar média NER utáni kihívásai, a vagyonadó dilemmája és Torockai provokatív beszéde is előkerült a nézői kérdések nyomán a Napirend utánban.
Különös hangfelvétel került nyilvánosságra.
Donald Trump ismét váratlant húzott, és máris a következő politikai lépésén töri a fejét: azzal tréfálkozott ugyanis, hogy ha az amerikaiak egyszer ráunnak, fogja a sátorfáját, átköltözik Izraelbe, és beül a miniszterelnöki székbe, ott ugyanis szerinte „történelmi, 99 százalékos” a népszerűségi indexe.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar hatóságok jogsértő módon, törvényi alap nélkül korlátozták az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság szabad véleménynyilvánításhoz való jogát.
Tovább bővülhet azoknak a köre, akik a Tisza-kormány megalakulása óta lemondtak a pozíciójukról.
A miniszterelnök az ügynökakták nyilvánossá tételéről szólva tért ki arra, hogy a rendszerváltás pontosabb megértése talán a semmiből létrejövő vagyonokkal kapcsolatban is tanulságos lenne.
A miniszter a kulturális intézményrendszer átalakításának lassúságát a jogállami keretek betartásával indokolta.
A Kárpátia frontembere homofób és hazaárulózó megjegyzések mellett „nemzeti színbe csomagolt salakanyag”-ról is beszélt.
Szükségállapotot hirdettek hét megyében.
Politika
Orosz Ildikó
2026. 11. 03., k - 17:22
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2026 - A kampány utolsó napjaiban újabb, a személyét lejárató kísérlettel kell szembenéznie - írja közösség oldalán Fremond Árpád. A Magyar Összefogás listavezetője úgy fogalmaz, tudta, hogy az ellenzék nem fog az eszközök között…
Rainer M. János történész a Kontrollnak elmondta, hogy Németh Miklós személyesen kérte ki a tanácsát az állambiztonsági iratmásolatainak levéltári átadása előtt, ő azonban nem volt jelen az átadáson, és a három, Orbán Viktornak tulajdonított kézírásos jelentést sem látta. A történész szerint a katonai elhárítás társadalmi kapcsolatai általában nem készítettek írásos jelentéseket.
Három állítólagos jelentés, ellenőrizetlen hitelesség.
A történész aggályosnak tartja a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök állítását.
In her first interview with Telex, the Hungarian Minister of Foreign Affairs spoke about how Hungary is contributing to ending the Russian-Ukrainian war, her recent meeting with US Secretary of State Marco Rubio, and Hungary's involvement in the Western Balkans, among others.
Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt – nyilatkozta a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke az MTI-nek.
Havasi Balázs egy Deutsch Tamásnak címzett beszólással indította felszólalását a parlamentben. A sportvezetői összeférhetetlenségről szóló vitában az MTK elnökeként is érintett fideszes EP-képviselő később maga is szót kért, és élesen bírálta a törvényjavaslatot.
Beletelt egy pár évbe, de csak igaza lett a volt miniszterelnöknek.
Bár a legtöbb prognózis úgynevezett „kékhullámot” – fölényes demokrata győzelmet – jósol a mai kongresszusi választáson, a CNN érdekes elemzést tett közzé, melyben leírják, hogy őrizhetik meg mégis a törvényhozás fölötti uralmukat Donald Trump republikánus párttársai.
Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették a Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatójának megbízatását. Feledy Botond eltitkolta, hogy Lázár János minisztériumának dolgozott, és hogy nem átláthatóan 84 millió forint közpénzt kapott.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit. Tudósítóink az ország minden pontjáról és…