#Politika
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amelynek célja a legalább négy megyében leadott érvényes szavazatok 20 százalékát kitevő alternatív választási küszöb eltörlése.
„Ötvenhatos marcipánszívek Magyar Péter arcképével” – gúnyolódik a Zászlómenet egyik résztvevője, mikor a végével is elérünk a Lánchídhoz, ahol már erőteljesen áthallatszik a túloldal lazább hangulata; zene, éljenzés.
A hídnál kanyarodnak majd fel a vonulók a Bem tér felé.
Az ünnepi zászlómenetről, a beszédekről és a nap legfontosabb történéseiről folyamatosan frissülő cikkünkben számolunk be.
Politika
Scheller79
2026. 10. 23., p - 13:46
Ma éjfélig adhatják át a választási listáikat azok, akik részt kívánnak venni a november 8-ai szerbiai nemzeti tanácsi választásokon.
Miközben a fideszes Zászlómenet eleje közeledik a Bem térhez a budai oldalon, a Duna túloldalán is feltűnnek a sátrak és sétálgató emberek, a Kossuth tér és a Lánchíd között.
Azaz itt a 444 napindító hírlevele.
A magyar kormány 2027-re szóló költségvetési tervezete és a középtávú államháztartási hiánycélok összeegyeztethetők azzal a kormányzati célkitűzéssel, hogy Magyarország 2030-ra teljesítse az euróövezeti csatlakozás feltételeit – áll a Fitch Ratings Londonban bemutatott új helyzetértékelésében.
+1 hasonló
A tömegben feltűnik egy nagyobb plakátot hordozó nő, az alábbi felirattal: Állítsuk meg a gyermekek megrontását!
A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint felmentették Kivés Zoltánt, a Vidék- és Településfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkárát. A vezető utódja Peresztegi Gergely lesz, aki korábban szintén több minisztériumban dolgozott már.
+5 hasonló
Igaz, olyannal is beszéltünk, aki szerint rengetegen vannak.
Éles kritikát fogalmazott meg Bede Zsolt a hazai közélet és a sztárvilág ismert szereplőivel szemben. Különösen azok kerültek célkeresztjébe, akik az április 12-i országgyűlési választás után a politikai változás mellett szólaltak fel, korábban viszont a Békemenet és egyéb jobboldali események rendszeres fellépői voltak. Sokan közülük ugyanis eltávolodni látszanak az általuk korábban támogatott Fidesz–KDNP-től.
Oroszország készen áll az Ukrajnával kapcsolatos orosz-amerikai-ukrán háromoldalú tárgyalások felújítására a végleges békemegállapodás elérése érdekében – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön a Rosszija 1 televíziónak.
+1 hasonló
Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt (SNS) korábbi köztársasági elnöke a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokkal kapcsolatban optimistán nyilatkozott. A párt csütörtöki belgrádi kampányzáró rendezvényén béremeléseket, egészségügyi fejlesztéseket és az oktatási rendszer átalakítását helyezte kilátásba.
+1 hasonló
Magyar Péter arcképe került a magyar zászló közepére az ’56-os megemlékezés kormányzati plakátján.
Két hónappal meghosszabbították a volt NKA-alelnök letartóztatását.
+8 hasonló
A Zászlómenet hol csendben halad a Bem tér felé, hol felcsendül egy-egy népdal is a jobb hangú menetelők részéről, majd elhalkul.
de nem támogatja, hogy a Luca Niculescu vezette, részben szakértői, részben a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló kormány adókat emeljen – jelentette ki Csoma Botond.
Utódja hasonló területről érkezik.
Beszéltünk egy férfival, aki egy fehér galambot tartott a kezében: elmondása szerint egy békegalambot.