#Sport
Bamidele Yusuf védhetetlen gólt lőtt 16 méterről.
Ennek ellenére biztató játékkal ért el döntetlent a franciák ellen.,
A Vörös Ördögök hét meccs óta nyeretlenek.
Naplementék, egy élénkpiros Vespa és önfeledt pillanatok a Garda-tónál. Ana Ivanovic és Angelique Kerber ismét együtt élvezi Olaszország szépségeit. A két korábbi világelső teniszező az Instagramon osztott meg fotókat a közös vakációról, és a képek alapján a barátságuk a visszavonulásuk után is töretlen.
Benedek Gábor nagy idők még nagyobb tanúja, a legidősebb élő olimpiai bajnok
A pénzt a szövetségek még a taónál is kevesebb állami beleszólással oszthatják el, a kiegészítő támogatás megszűnik, a kiemelt akadémiák száma csökkenhet. Megtudtuk, mi hangzott el a sportirányítás és a látványsportok szövetségi vezetőinek zárt körű egyeztetésén.
A megmérettetésen öt ország közel ötszáz sportolója lépett tatamira.
Borbély Balázs több olyan játékosnak is lehetőséget ad, aki eddig kevés játéklehetőséghez jutott.
Michala Möller nem tagadja, meglepte, hogy Jesper Jensen nem tölti ki szerződését.
Tíz hónappal ikerlányai születése után újból a magyar kézilabda-válogatottba keretében Győri-Lukács Viktória. A visszatérés alkalmából a sportági szövetség tündéri ajándékkal készült a válogatott két fiatal fanatikusának. A decemberben egyéves csöppségek már a franciák elleni felkészülési meccsen új nemzeti színű szerelésükben szurkolhatnak édesanyjuknak.
Üzeneteket küldött neki, de nem kapott választ – ebből már sejtette, hogy valami baj történhetett. A csütörtökön megjelent „Forever In Our Hearts” című életrajzi műben, amely a 28 esztendősen elhunyt Diogo Jotáról szól, a Liverpool portugál futballsztárjának özvegye, Rute Cardoso leírja azt a gyötrelmes pillanatot, amikor megtudta: férje halálos balesetet szenvedett. A könyv betekintést nyújt a szörnyű tragédia megrázó pillanataiba.
Érezhetően elfáradt a kapcsolat.
Nuno Campos még a ZTE vezetőedzőjeként kétszer is legyőzte a Ferencvárost az NB I-ben. Most már a romániai Dinamo Bukarest igen sikeres trénere, de nem volt rest portugál honfitársait tanácsokkal ellátni a csütörtöki Európa-liga mérkőzés előtt. A Fradi a másodosztályú Torreenset fogadja a Groupama Arénában.
Túlzó ítélet született vagy sem? Szavazz!
Vinícius Júnior ismét visszafogott teljesítményt nyújtott a Real Madrid mérkőzésén, majd egy rövid, hitről és a múló pillanatokról szóló üzenetet osztott meg az Instagramon. A brazil támadó helyzetéről Kylian Mbappé és José Mourinho is beszélt, miközben továbbra is kérdés, mikor talál vissza a legjobb formájához.
A március 15-i állami rendezvénytől a 2027-es vizes vb szervezéséig és kommunikációjáig több nagy közbeszerzést kell levezényelnie a kormányváltást túlélő Nemzeti Kommunikációs Hivatalnak, amely valódi versenyt és új szabályokat ígér.
Ez szerepel Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang tervei között.
Klubja, a Győr még nem tett le arról, hogy a fegyelmi bizottságnál kijárja a büntetés enyhítését.
Döntése kiemelt jelentőséggel bírhat.
Sallai Roland emlékezetes gólpasszt ért el a Bajnokok Ligájában a Galatasaray színeiben. Vezetőedzője szerint klasszis megmozdulás volt, míg korábbi csapattársa a "Rolandinho" becenevet aggasztotta rá. Az UEFA pedig beválasztotta a játéknap 3 legszebb gólpassza közé Martin Ödegaard és Harry Kane társaságában.