#Sport

0 komment

Fekete-Győr András így magyarázta el, hogy mit is keresett a Magyar Olimpiai Bizottságnál

Fekete-Győr András, aki nemrég kilépett a Momentumból, és független politikusként folytatja pályafutását, az ATV Start című műsorában beszélt a 2036-os budapesti olimpia lehetőségéről. A politikus elárulta, hogy tárgyalt a Magyar Olimpiai Bizottság vezetésével, és megállapodásra jutottak abban, hogy a rendezésről népszavazást kellene tartani.
0 komment

Sajátjait korholta, a váradiakat dicsérte a válogatottsági rekorder

Dorinel Munteanu elismerte a Bihar FC fölényét a Resicabányai VSK elleni 2–0-s győzelmet követő sajtótájékoztatón. Az értékelések sorát a vendégek vezetőedzője kezdte, aki rendkívül csalódottan beszélt együttese teljesítményéről. Úgy vélte, a váradiak nemcsak az eredmény, hanem a mutatott játék alapján is megérdemelten tartották otthon a három pontot. A korábbi válogatott középpályás elmondta, az előző fordulóban elszenvedett vereséget még kisiklásnak tekintette, a váradi találkozó után…

Bejelentkezés vagy regisztráció