#Sport
A házigazda Ferencváros és a címvédő Győr 30-30-as döntetlent játszott a női kézilabda NB I szombati rangadóján. Hat forduló után mindkét együttes százszázalékos volt az élvonalban a találkozó előtt, a pontosztozkodással pedig megőrizték bajnoki veretlenségüket a felek. Győrben március 27-én találkoznak majd a csapatok. A döntetlennel nem változott, hogy a győriek legutóbb 2019 decemberében tudtak nyerni a Népligetben.
Az Esztergom héttel verte a Budaörsöt, a Vác pedig öttel a Kisvárdát.
A Szeged is nyert hazai környezetben.
A forradalom kitörésének, majd a szovjet csapatok bevonulásának hírére rengeteg futballista elhagyta az országot vagy éppen nem tért haza. Eljött a disszidálások, és besúgók kora.
Bojkottról egyelőre ugyan nincs szó, de több ország is jelezte: előfordulhat, hogy egyes játékosok nem lépnek jégre, ha az oroszok is versenyeznek.
Tartja dobogós helyét a bajnokságban a kikötőparti együttes.
Fordulatokban nem volt hiány, különösen a második félidő hozott sokat belőle.
A szezon első bajnoki rangadóján mindkét együttes megérdemelte volna a győzelmet.
A Brighton már a Ligakupában is rángatta a City bajszát, de akkor tizenegyesekkel elvérzett. Most viszont összejött a bravúr, kellett hozzá egy City-védő bénázása is.
Hatalmas meglepetést okozott a KFC Komárom a labdarúgó Niké Liga 13. fordulójában.
A labdarúgó-NB I 12. fordulójának szombati nyitómérkőzésén a Kispest–Honvéd hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Kisvárdát. A kispestiek Soltész és Popovics hibájának köszönhetően már a harmadik percben előnybe kerültek, az eredmény pedig a lefújásig nem változott. Maurizio Jacobacci együttese így pillanatnyilag elmozdult a kiesőzónából.
A magyar válogatott labdarúgó harmadszor volt eredményes a mostani bajnokságban.
A meccset csak gyerekek és vendégdrukkerek láthatták a helyszínen, ők sokáig fogják mesélni ezt a gólt.
Labdák, mezek, egy új műfüves pálya és sok mosolygós gyermek – október 29-én ünnepi hangulat költözött a ráti Szent Mihály Gyermekotthon udvarára. A hátsó udvaron kialakított sportlétesítmény nemcsak az intézmény lakóinak szolgáltat lehetőséget a mozgásra, hanem a település lakosai előtt is nyitva áll majd. A több mint kétmillió hrivnya értékű beruházás a tavaly meghirdetett Jónak […]
Az NB I-es rekorder Végh Zoltán elmondta, mit gondol a kapushelyzetről.
Szerencsétlen mozdulat jelentette a Kisvárda vesztét.
Súlyos következménye lehet annak, ha újra elesik.
Willi Orbán végig a pályán volt az RB Leipzigben, amely Gelsenkirchenben szerzett három pontot.
Nagy Tamás bombájára Szabó Bence válaszolt az első félidőben.
A 2027-es költségvetés tervezete alapján az ideihez hasonló nagyságrendű állami támogatásban részesülhet a Hungaroring Zrt. míg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az ideinél valamivel nagyobb összeghez jut. A legnagyobb összeget a látvány- és csapatsportok kapják, miközben az utánpótlás-nevelésre kevesebb jut, mint idén. A kiemelt nemzetközi sportesemények és más jelentős állami rendezvények közel 20 milliárddal több pénzhez juthatnak majd.