#Sport
A többségi tulajdonos önkormányzat 120 milliós szponzori bevétellel számolt a költségvetésben, emögött azonban nem volt szerződés.
Nyáron nem szerezte meg, de ismét ott van a Celtic radarján Tóth Balázs. Sőt, egy angol portál szerint a Blackburn Rovers magyar válogatott kapusát már most télen kivásárolhatja szerződéséből a skót alakulat. Klubjának szurkolói pedig aggódhatnak, hiszen nagyon nehéz lesz pótolni az angol másodosztály egyik legjobb kapusát.
Kovács Artúr, a Bajnokok Ligája kommentátora Liverpoolból jelentkezett be a ma este kilenc órakor kezdődő mérkőzés előtt, amelyen a Villarreal csapata lép pályára. A városban az esti találkozó lázban tartja a futballkedvelőket, a helyszíni hangulatról pedig részletes beszámoló érkezett.
A Borussia Dortmund Serhou Guirassy duplájával 2-1-es idegenbeli győzelmet aratott az azeri Sabah felett a Bajnokok Ligájában, ezzel a német együttes egy hárommeccses nyeretlenségi sorozatot zárt le, míg a hazaiak elveszítették hibátlan hazai európai mérlegüket.
A Fenerbahçénak gyorsan megszerzett kétgólos vezetése ellenére is be kellett érnie egy 2-2-es döntetlennel a Slavia Praha ellen Isztambulban, így a törökök – a csehekhez hasonlóan – továbbra is nyeretlenek a Bajnokok Ligája főtábláján.
Döbbenetes meccset vesztett el a Villarreal az Anfileden. Varga Barnabásék simán kapituláltak Manchesterben. A csúcsrangadón pedig a PSG 4-2-re legyőzte a Barcelonát.
Vargát szünetben lekapták, Vitális ennyi lehetőséget sem kapott a Manchester City ellen.
A Ferencvárosi Torna Club hétfő este ismertette azt a 11 személyt, akik harcba szállnak a klub 9 elnökségi tagsági pozíciójáért. Kubatov Gábor neve ott van a listán, a Magyar Telekom vezérigazgatójáé, Rékasi Tiboré viszont nem. Emiatt többen találgatni kezdtek, amire a vállalat reagált.
Radnóti Dániel nem mindennapi esélyt kapott.
A magyar válogatott balhátvédét dicséretet is kapott, a Liverpool legyőzte a Brentfordot.
A magyar futballista remek teljesítménnyel tért vissza a Villarreal kapujába.
A magyar válogatott védő nem keresett kifogásokat.
A katalán csapat 5-2-re nyerte meg idegenben a feszült hangulatú meccset.
A magyar kapus otthonába kedden fegyveres rablók törtek be.
Egyre aggasztóbb a 20 éves magyar középpályás helyzete.
A 47 éves szakember kitartott a döntése mellett.
Szoboszlai még nem gyógyult meg teljesen.
Növényi Norbert Jr. elárulta, miért úszott el a UFC-álom.
A végeredmény nem türközi azt, amit ebbe beletettek.
A Brentford-Liverpool mérkőzés fontos kérdésekre világított rá.