#Tech
Qubit
Csökkenő e-autó eladások, még rosszabb adatok a napelemek és energiatároló akkumulátorok értékesítése nyomán. Növekvő költségek és túl bőkezű javadalmazás.
Qubit
A Warhound nevű startup két ötletgazdája az Oculus-alapító VR-pápa, Palmer Luckey, illetve a kihalt állatfajok feltámasztásán dolgozó Colossal Biosciences vezérigazgatója. Már 2027-ben megszülethetnek az első kölykök.
Qubit
A matematika történetének legjelentősebb pillanatának nevezték, amikor az OpenAI modellje több mint 700 új tanulmánnyal állt elő egy nap alatt. A Google és a Meta újra felrázta a nagy AI-versenyt, míg a francia Mistral Kínával szállt harcba a nyílt modellek terepén. Itt az AI Híradó.
Qubit
A virtuális orvosi konzíliumként működő AI-rendszer a komplex esetek 83 százalékában találta el a diagnózist, míg a háziorvosok 36 százalékban. Most egy bostoni kórházban tesztelik, hogy valódi betegeknél is működik-e.
A Meta összesen 95 milliárd dollárnyi tőkét kíván bevonni a mesterséges intelligenciával kapcsolatos infrastrukturális beruházásai finanszírozására, a tőkeemelésben pedig több meghatározó chipgyártó is részt vesz, többek között az Nvidia is - tudósított a CNBC. A lépés szokatlannak mondható, mivel a félvezetőgyártók ritkán eszközölnek nagymértékű stratégiai befektetést a megrendelőikben.
A Samsung Galaxy AI hamarosan magyarul is fordítja a hívásokat, átírja a hangfelvételeket és segít a jegyzetelésben. Mutatjuk, mikor érkezik.
Új, különösen veszélyes androidos kártevőt azonosítottak: a valódi banki alkalmazást is módosított változatra cserélheti.
Algoritmus. Meta. AI.
Egyelőre nem tudni, miért, és mi léphet a helyére.
Kiberbűnözők hálózati eszközöket törtek fel, hogy azokon keresztül mások internetezhessenek.
Már az SMS-ekből kiszúrhatja a csalást a Google mesterséges intelligenciája
Akár 20 százalékkal fürgébb lehet a Windows 11, kevesebb memóriát pazarol.
Mutatjuk, hogy néz ki a miniatűr eszköz.
5 beállítás, amellyel adatot spórolhatsz.
Jól érzed magadat? Ez még nem jelenti azt, hogy egészséges vagy.
Egy egyszerű billentyűkombinációval másodpercek alatt helyreállhat a kép.
A vásárlók kiszolgálása sem akadályozza meg abban, hogy a virtuális csatatéren is helytálljon.
A változás a meglévő ügyfeleket is érinti, az új előfizetéseknél már életbe is lépett.
iPhone-on és Androidon is használható.
A támadók napokon át hozzáférhettek az adatokhoz.