#Tech
Egyre nagyobb nehézségekkel küzdenek a hazai akkumulátorgyárak. A dél-koreai vállalat az iváncsai után a komáromi üzeméből is munkavállalókat küldött el. Szakértők szerint az ágazat gyengélkedését az erős forint és a túl nagy kapacitás okozza.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit. Tudósítóink az ország minden pontjáról…
Számos ügyes eszköz kölcsönzött már ötleteket a természettől. Közéjük tartozik egy holland fejlesztés is, egy „bajuszos” drón, amelyik a kis rágcsálóktól, a patkányoktól és az egerektől leste el, hogyan lehet magabiztosan kikerülni az akadályokat, akár sötétben is.
Megkezdődött a tech-világ legdrágább háborúja, ahol a tét már nem a jövő, hanem a puszta túlélés.
Donald Trump amerikai elnök a Truth Social platformon közzétett bejegyzésében jelölte meg célként, hogy betiltja a mesterséges intelligencia kifejezés használatát a hivatalos dokumentumokban. Az elnök szerint a megnevezés pontatlan, és kifejezte elégedetlenségét amiatt is, hogy a The Wall Street Journal sem az általa előnyben részesített szuperintelligencia szót alkalmazza.
A Tomb Raiderben kelt életre az akció-kalandjátékok ikonikus főhősnője, Lara Croft, akinek kalandjaiból azóta több filmadaptáció és spin-off is született.
Egy hónapjuk maradt a külső töltésű hibrid autók tulajdonosainak, hogy a zöld rendszámukat fehérre cseréljék. Az átrendszámozás bármelyik kormányablakban elintézhető, de több mint 27 ezer autós ezt még nem tette meg. A kormány arra figyelmeztet, hogy senki ne hagyja az utolsó pillanatra az ügyintézést.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág…
Amerikai kutatók szerint a napelemes repülőgépek akkumulátorainál az energiasűrűségre kell törekedni, nem pedig a teljesítmény leadására.
Ki állhat a háttérben?
Kevesebb mint négy hónap alatt 40 százalékkal zuhant a Kína vezető AI- és chipgyártóit tömörítő STAR50 index, 480 milliárd dollárnyi piaci értéket tüntetve el, miközben augusztus óta a humanoid robotjairól ismert Unitree részvényeinek értéke felére csökkent.
Magyar Péter azt javasolja az embereknek, hogy ne a posztjaiból tájékozódjanak.
Az amerikai hadsereg nyomozói már lehetséges hackertámadásként kezelik azt az augusztusi esetet, amikor 11 államban 14 támaszponton hibásodtak meg a hűtőgépek.
Viszonylag soká éreztek rá az ukránok az oroszok katonai műveleteit és mindennapjait is káoszba sodró digitális Achilles-sarokra. Most, hogy megvan, vélhetően ezt sem akarják majd jó darabig elengedni.
Az Nvidia-vezér közelében felbukkant nő embargós chipeket csempészhetett át Kínába.
Sokak számára ismerős probléma, amikor a számítógép asztalán egymást érik az ikonok, a megnyitott ablakok között pedig egyre nehezebb eligazodni. Pedig nem feltétlenül kell új gépet venni vagy külön fizetős programokat keresni ahhoz, hogy átláthatóbbá váljon a Windows: három ingyenes, Microsofttól származó eszköz is segíthet rendet tenni.
Win-win szituációt teremthetnek napelemes mezőgazdasági rendszerek. Egy fenntarthatósági trendről van szó, amely az agrikultúra és a megújuló energia találkozásából született. Van, ahol már a rendkívüli hőség ellen nyújt védelmet, és miközben csökken a növényeket érő hőstressz, áramból is több lesz.
Florin Birta polgármester csütörtök este, hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóban jelentette be az intézkedést.
Elismerte, hogy torlódások alakulnak ki a körforgalomba történő kihajtásnál, amire az autósok is nem egy esetben felhívták a figyelmet.
A helyszínen készült, a videóban is látható felvételek szerint a munkálatok már megkezdődtek.
„Az átadás óta tapasztalt forgalom és az autósoktól érkezett bejelentések alapján megállapítottuk, hogy gondot okoz a torlódás és a körforgalomba…
Mate Rimac, a Bugatti vezetője szerint a tolvaj állást keresett a gyárában, amikor meglátta a Bugatti Chironban hagyott slusszkulcsot.
A legperverzebb amerikai sztár, akinek mostanáig nem tudtuk a nevét, na de jött az AI.
A tudományos és technológiai miniszter szerint Csehország és Magyarország támogatja majd egymást, hogy mindkét ország kutatói sikeresebben szerepeljenek az Európai Kutatási Tanács (ERC) pályázatain.
Újabb belső vizsgálat indult egy kecskeméti óvodában, mert a gyerekek szerint az egyik óvónő hónapok óta bántalmazza őket. Az intézmény komolyan vette a jelzéseket, a pedagógus mégis tovább dolgozhatott. A visszatérő problémák után a szülők ügyvédhez fordultak, feljelentést egyelőre nem tettek.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb…