#Tudomány

0 komment

Egy hírhedt kínai sebész Moszkvában végrehajtotta a világ első gerincvelő-átültetését

Egy agyhalott donor gerincvelőjének egy darabját ültették be egy három éve lebénult betegbe, de a szakértők szerint a beavatkozásnak gyakorlatilag nincs esélye a sikerre. A műtétet vezető Zsen Hsziao-ping korábban a fejátültetésre vonatkozó terveivel vált ismertté.
0 komment

Hónapokig sikerült csapdában tartani egyetlen antianyag-részecskét

Egy pozitron, vagyis az elektron antianyagpárja, a laborban mesterséges atomként viselkedik, amelynek állapotait a kutatók pontosan irányítani tudják. Ha a mérések végül eltérést mutatnak az elektronhoz képest, az választ adhat a fizika egyik legnagyobb rejtélyére.
0 komment

Így nézhettek ki a rejtélyes ősemberek, a gyenyiszovaiak

Alacsony, csapott homlok, masszív szemöldökív, lapos arc – kínai kutatók először tárták fel, milyen testi jegyek alapján lehet felismerni az embercsoport tagjait, akiket eddig szinte csak a DNS-ükből ismertünk.
0 komment

Történelmi duplázásra készül Kristóf Rebeka: a Csillag Születik után az X-Faktorban bizonyítana

A székelyudvarhelyi Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla tavaly decemberben emelhették magasba a trófeát a 13 év után visszatérő Csillag Születik fináléjában. Bár arra volt már példa a hazai tehetségkutatók történetében, hogy egy korábbi élő show-s versenyző visszatérjen az X-Faktorba, olyan viszont még nem fordult elő, hogy egy győztes a döntő utáni következő műsorban is elinduljon. A mindössze 15 éves Kristóf Rebeka most erre a történelmi duplázásra vállalkozott.
0 komment

Oscar Wilde életének legmegrendítőbb része a Klubrádióban

Oscar Wilde életének talán legmegrendítőbb dokumentuma a De profundis, ez a vallomásos, önéletrajzi és filozófiai elmélkedésekkel átszőtt levél, amelyet a readingi börtön magányában, egykori szerelméhez, Lord Alfred Douglashoz írt. A beszélgetőtársak: dr. Lukács Nikolett jogász, a Debreceni Egyetem jog és irodalom tantárgyának oktatója és Reuss Gabriella színháztörténész, a Pázmány Péter Egyetem habilitált adjunktusa és a szerkesztő- műsorvezető: Sugár Ágnes.

Bejelentkezés vagy regisztráció