#Tudomány

0 komment

A következő péntek 13-án vége lesz a világnak egy komoly, tudományos tanulmány szerint – Helyes-e a hátborzongató matematika?

Az 1960-as évek egyik legmegdöbbentőbb tudományos publikációja szerint az emberiség elméleti végpontja egy pontosan kiszámított dátumra, 2026. november 13-ra esik. A rangos kutatók által felállított egyenlet a népességrobbanás olyan drasztikus felgyorsulását vetítette előre, amely ezen a pénteki napon a fizikai összeomlás szélére sodorta volna a bolygót. Bár a valóság végül szerencsére felülírta a végítélet matematikai modelljét, a tanulmány mögött rejlő intellektuális provokáció máig izgalmas…
0 komment

Megvalósulhat a Jurassic Park? – Dinoszauruszvér nyomaira bukkantak Brazíliában

Az eddigi legerősebb bizonyítékát találták meg a kutatók annak, hogy a dinoszauruszok maradványaiban akár a vörösvértestek nyomai is fennmaradhatnak. A tudósok egy 115 millió évvel ezelőtt, a kréta időszakban a mai Brazília területén élt közepes termetű ragadozó megkövült lábcsontjában bukkantak rá a mikroszkopikus képletekre és a hozzájuk tartozó kémiai nyomokra – írja a Reuters.
0 komment

Kiss László csillagász is részt vesz a hajszában – így zajlik az új hajtóvadászat

A hajtóvadászat területe ezúttal az egész kontinensre kiterjed. A Most Wanted korábbi elhíresült párosa, Kiss László csillagász és Pumped Gabo együttes erővel indult a szökevények nyomába. A Célpontok akár külön utakon is járhatnak, az üldözők feladata pedig az, hogy kiderítsék, melyik országban, melyik városban és azon belül pontosan hol rejtőznek a celebek. A menekülőknek kötelezően digitális nyomokat kell hagyniuk maguk után: rendszeresen szelfikkel adnak életjelet, és különböző küldetéseket…
0 komment

Temesváron sem tört meg a lendület

Újabb idegenbeli sikerrel folytatta szereplését a Nagyváradi Egyetem SK női röplabdacsapata, amely a bajnokság harmadik fordulójában 3–1-re nyert a Temesvári Politehnica ESK otthonában. Szabó-Alexi Marianna együttese az első két játszmát megnyerte, majd a hazaiak szépítése után a negyedikben lezárta a találkozót. A váradiak az első szettet 25–19-re, a másodikat 25–20-ra hozták, így kedvező helyzetből várhatták a folytatást. A harmadik felvonásban azonban a temesváriak kerültek fölénybe, és…
0 komment

Elon Musk most az amerikai mobilpiacból vágna magának egy szeletet

Felvásárlás vagy hálózati hozzáférési megállapodás? – ez a világ leggazdagabb embere előtti aktuális kérdés. Mi történt? A Washington Post szerint a SpaceX tárgyalásokat folytat az amerikai Boost Mobile felvásárlásáról, valamint a szolgáltató hálózatának használatáról. A világ leggazdagabb emberének cége két lehetőséget mérlegel: a Boost Mobile felvásárlásával a szolgáltató ügyfélbázisát, maghálózatát és előfizetői szolgáltatásait szereznék meg, […]

Bejelentkezés vagy regisztráció