Százötvenezer AstraZeneca koronavírus elleni oltóanyagot küld Tádzsikisztánnak Magyarország - jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán. "Magyarországon van elég oltás, sőt másoknak is tudunk segíteni. Tádzsik barátainknak 150 ezer adag AstraZeneca oltóanyagot küldünk, hogy ők is sikeresen védekezhessenek" - írta Szijjártó Péter. A miniszter közölte, hogy a járvány "újra rákapcsolt", új variáns okoz riadalmat világszerte. "Nem lehet elégszer mondani, csak és kizárólag az oltás jelent védettséget és ezáltal biztonságot" - tette hozzá.A magyar kormány korábban is adott már vakcinákat más országoknak, szeptemberben például 400-400 ezer adag AstraZenecát küldött Thaiföldnek és Vietnamnak, valamint 100 ezer adag Jansent Szlovéniának. Ezeket viszont nem adományként, hanem pénzért cserébe küldte a kormány. Az AstraZeneca oltásról amúgy Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter nemrég azt mondta, hogy ennél a vakcinánál a második oltás után az ellenanyagszint nem ismert okok miatt csökken, „ebből az következik, hogy az AstraZenecával további oltást elvégezni nem célszerű”. Hogy ezt milyen adatokra, kutatásokra alapozta, nem árulta el.
444 a kommenteren - 444
150 ezer vakcinát küld Tádzsikisztánnak a magyar kormány