444 a kommenteren - 444

444 444

Gyurcsány Ferenc kölcsönt nyújtott

Friss vagyonnyilatkozata szerint Gyurcsány Ferenc értékpapírszámlájának forintban kifejezett értéke több mint 100 millió forinttal nőtt, így már 928 666 063 forinton áll a portfólió értéke. Igaz, kb. 2,4 milliós bankszámlaállománya eltűnt.A volt miniszterelnök már a tavalyi vagyonnyilatkozatában is szerepeltetett 225 millió forintnyi követelést „lakásvásárlás foglaló és előleg” címen, ez a friss nyilatkozatban is szerepel, de már 348 250 000 forintos összegben. Gyurcsány ezen kívül kölcsönöket is nyújtott 2021-ben, 17 milliót magánszemélynek, 42 milliót máshová, talán cégnek. 25 milliót Demokratikus Koalíciónak adott kölcsön, 47 millióval pedig támogatta a pártját.Tartozásai enyhén nőttek, forintban fennálló tartozása kicsit több mint 2 millió forinttal 60 369 043 forintra, értékpapírfedezetű hitele pedig (forintban) 214,2 millióról 288,5 millióra. Az Altusból jóval kevesebbet vett ki, mint tavaly, a 2020-as 55,5 millió után 2021-ben csak 6,2 milliót.
fel 0 le