Még azoknál az embereknél is felgyorsulhat az agy öregedése, akiknek enyhe lefolyású volt a covid-fertőzése - állítják idegtudósok egy a Nature-ben megjelent új tanulmányban. Azt találták, hogy a koronavíruson átesettek agyában nagyobb arányban csökkent a szürkeállomány térfogata és több rendellenesség jelent meg az agyszövetben, mint azoknál, akik nem kapták el a vírust. „Egyértelmű különbségeket láttunk az agyban” - mondta a CNN-nek Gwenaëlle Douaud, az Oxfordi Egyetem idegtudományi docense, a kutatás vezetője.Douaud és munkatársai 401 olyan ember agyáról (fertőzés előtti és kb. 4,5 hónappal azutáni állapotban) készült képeket elemeztek, majd ezeket összehasonlították 384 nem fertőzött ember agyáról készült képekkel. (Az összehasonlított alanyok hasonlók voltak életkorban, társadalmi-gazdasági és kockázati tényezők szempontjából, például magas vérnyomás, elhízás). Az normális, hogy az életkor előrehaladtával az emberek évente 0,2-0,3 százalékot veszítenek a szürkeállományukból az agy memóriával kapcsolatos területein, de a tanulmány szerint a koronavírussal fertőzött embereknél a szövetek 0,2-2 százaléka veszett el az egészségesekhez képest. A képalkotás mellett a résztvevők végrehajtó és kognitív funkcióit is tesztelték a Trail Making Test segítségével, amelyet a demenciával összefüggő kognitív károsodások kimutatására, valamint az agyi feldolgozási sebességének és működésének tesztelésére használnak. A kutatók szerint azok teljesítettek a legrosszabbul ezen a vizsgán, akiknél a legnagyobb arányú volt az agyszövetvesztés. Bár az agy leginkább érintett területei a szaglórendszerrel függenek össze, Douaud azt mondta, egyelőre nem világos, hogy ez miért van így. Ezért egy-két éven belül szeretnék újra megvizsgálni az alanyokat, hogy az agyi rendellenességek helyreálltak-e. Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a szaglás jelentős mértékű elvesztése együtt jár a szürkeállomány térfogatának csökkenésével.
444 a kommenteren - 444
Még az enyhe covid is látványosan csökkenti a szürkeállomány térfogatát az agyban