444 a kommenteren - 444

444 444

Az észt kormányfő szerint Oroszországot nem szabad alábecsülni, nem fáradt bele a háborúba

A Nyugatnak nem szabad alábecsülnie Oroszország katonai képességeit ukrajnai háborújában, ami már az ötödik hónapjába lép, az orosz erők akár hosszú küzdelemre is fel vannak készülve – jelentette ki Kaja Kallas észt miniszterelnök az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában. Azt mondta:„Hallottam olyan véleményeket, miszerint elmúlt a veszély, mert az orosz hadsereg kimerült. De ez nem igaz. Még sok katonája van otthon, és nem számolja a veszteségeket. A tönkrement fegyvereket sem számolják. Úgyhogy nem szabad alábecsülnünk őket még hosszú távon sem.”A kormányfő dicsérte az Európai Unió egységességét Oroszország megbüntetésében az ukrajnai háború elindításáért, bár szerinte már kezdettől tudni lehetett, hogy egyre nehezebb lesz ezt megőrizni az újabb és újabb szankciócsomagok esetében. Azt mondta:„Először viszonylag könnyen elhatározható büntetőintézkedéseket hoztunk meg. Most már olyanokat próbálunk, amiket sokkal nehezebb. De még mindig sikerült megőrizni az egységet, még ha eltérő is a véleményünk. Ez normális a demokráciákban. Vitatkozunk, majd találunk valamilyen megoldást. Putyinnak kellemetlen meglepetés, hogy még mindig egységesek vagyunk.”Azt mondta, Ukrajna tagjelölti státuszáról azt mondta: „Egyes országok két hónappal ezelőtt még nagyon szkeptikusak voltak ezzel kapcsolatban, ma már az egyes tagországok más-más módon, de mind jelzik, hogy elfogadják.” (Most Moldováéval együtt el is fogadták.)Kallas bírálta azokat az európai vezetőket, akik szóba álltak Putyinnal a háború elindítása óta, szerinte Moszkvát teljesen el kell szigetelni, és Ukrajnára kell bízni, miképpen akarja befejezni a háborút. A háború előre haladtával egyes nyugati politikusok azt javasolták: Putyinnal tárgyalás útján békét kell kötni, még úgy is, hogy Ukrajna területet veszít, de Kallas szerint „ilyet nem szabad csinálni”, ugyanis pontosan ez történt azután is, hogy Oroszország annektálta a Krímet, támogatta a donyecki szakadárokat, és megszállta a Grúziához tartozó Dél-Oszétiát. „Fontos, hogy ne kövessük el ezeket a hibákat újra, ugyanis Putyin mindig azt a következtetést vonja le belőlük, hogy bármit megtehet büntetlenül” – mondta.Aki Ukrajnában háborús bűncselekményt követ el vagy népirtásra készül, azt bíróság elé kell állítani – mondta Kallas.Szerinte biztos, hogy az Oroszország elleni szankciók idővel hatni fognak, de ehhez „stratégiai türelemre” van szükség. Igazat adott azoknak, akik azt mondják, hogy egyelőre úgy tűnik, a szankciók az orosz átlagembereknek fájnak, de Putyint nem rettentik el. „De még mindig úgy gondolom, hogy az orosz lakosságnak éreznie kell a hatásukat, ugyanis Putyin és a háború támogatottsága nagyon nagyarányú” – mondta.
fel 0 le