Szalai Adrián, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium felvidéki diákja ünnepi beszédében felidézte, hogy hetven éve a magyar nép fellázadt az elnyomás ellen.
Szalai Adrián beszédében felidézte, hogy 1956-ban Erdélyben, Kárpátalján és a Felvidéken is szolidaritást vállaltak a magyarok a budapesti forradalommal.
Villamosból ezt nem volt nehéz megugrani, az egész város tele van velük.
A Nélküled meghallgatása, eléneklése után Viktor, Viktor skandálással zárult a rendezvény.
November első felében újabb orosz-amerikai-ukrán egyeztetések kezdődhetnek a háború lezárásáról, Európa részvétele a Kreml szóvivője szerint nem magától értetődő.
A pénzügyminiszter norvég kollégájával, az egykori NATO-főtitkár Jens Stoltenberggel tárgyalt, aki a forradalom évfordulójára rendezett parlamenti díszülésre érkezett vendégként Budapestre.
A Kossuth téren, a parlament előtt nagyszínpad áll, zenés műsorokkal szórakoztatják a közönséget.
A négyszeres világbajnok szeret Austinban versenyezni, de van, amivel finoman szóval sem elégedett.
Már ha az ember szeret protokollérkezéseket nézni.
Schmidt Mária ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az évtizedes megaláztatások, a nemzeti öntudat sárba tiprása és az elnyomás vált annyira fojtogatóvá, hogy a nemzet 1956 októberében az ellenállást választotta.
Bóka kritikával illette a Parlamentben tartott rendezvényt, mondván, hogy „ők inkább az olasz és lengyel barátaikkal ünnepelnek".
Az egykori NATO-elnök, jelenleg norvég pénzügyminiszter is ünnepi beszédet tartott a parlamentben, Stoltenberg kifejezte, mindig kivételes számára, amikor Magyarországra látogathat, de a mostani alkalom különleges jelentőséggel bír.
Több neves lap is felhasználta a valósnak hitt kutatásokat.
Sikerült szétválasztani a Bem tér mellett a Fidesz-szimpatizánsok kemény magját és az ellentüntetőket.
Egy maroknyi ellentüntető zavarta meg a beszédet, válaszul majdnem nekik esett a fideszes kemény mag, akik mocskos Tisza és Üsd ki!
Bóka János Fidesz-frakcióvezető ünnepi beszédében kijelentette, hogy 1956 hősei elbukva is győztek, és az ő áldozatukból született meg a mai szabadság.
Az Európai Tanács elnöke beszédében azt hangsúlyozta, hogy a hetven évvel ezelőtti forradalom megmutatta az egész világnak, ami nagyon alapvető a magyarokkal kapcsolatban: mélyen gyökerező vágyukat az önrendelkezés és a függetlenség iránt.
Áder János bemutatta, hogy október 30-án megszűnt az egypártrendszer, Hruscsov pedig késznek mutatkozott a szovjet csapatok teljes kivonásáról tárgyalni.
Rövid tapssal búcsúztatják.
Az idősebbik Thomas Markle-t gyermekekről készült pornográf felvételek birtoklásával gyanúsítják.