Bihari Napló

erdon.ro ↗
0 komment

Válságstáb alakult bombafenyegetés miatt a bukaresti repülőtéren

Válságstábot állítottak fel csütörtökön a bukaresti Otopeni repülőtéren, miután bejelentés érkezett egy Milánóból érkező repülőgépen elhelyezett bombáról – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). A SRI közleménye szerint a Henri Coandă Nemzetközi Repülőtér irányítótornyát a Milánóból érkező, 11:09-kor leszálló WizzAir-járat személyzete értesítette egy bombafenyegetésről – írja az Agerpres. A gép 182 utasát és a személyzet 7 tagját a biztonsági eljárásoknak megfelelően evakuálják a…
+2 hasonló
0 komment

Felmérés: a romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjára számít nehéz helyzetekben

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül – derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség (Alianța pentru BunăStare – ABS) megbízásából készített felmérésből. A kutatás szerint ez az arány szinte változatlan a tavalyhoz képest. A megkérdezettek mindössze 6 százaléka számít elsősorban a barátai segítségére, és ennél is kevesebben fordulnának intézményekhez vagy hatóságokhoz – írja az…
+2 hasonló
0 komment

A Sanitas konkrét intézkedéseket sürgetett az egészségügy számára

A szakszervezet Facebook-oldalán közzétett beszámoló szerint a Sanitas képviselői a megbeszélésen hangsúlyozták, hogy 2027-nek konkrét megoldásokat kell hoznia, nem pedig az elmúlt évek problémáinak további halogatását – írja az Agerpres. A szakszervezet elsődleges követelése egy új bértörvény megalkotása a szociális partnerekkel közösen, amely tükrözi az egészségügyi alkalmazottak munkájának értékét, összetettségét és felelősségét, és igazságos bánásmódot biztosít minden szakmai…
+1 hasonló
0 komment

Messze elmarad a romániai vásárlóerő az uniós átlagtól

Európában az egy főre jutó vásárlóerő átlagértéke 21.153 euróra nő 2026-ban, miközben Románia a 11.283 eurós értékkel az európai ranglista 31. helyéről a 32. helyre csúszott vissza – derült ki a NielsenIQ legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott kutatásából, amely 42 európai ország vásárlóerejét vizsgálta. Az elemzés szerint továbbra is jelentős különbségek mutatkoznak a vizsgált országok között. Liechtenstein, Svájc és Izland lakosai kiemelkedően magas vásárlóerővel rendelkeznek a többi…
+1 hasonló
0 komment

Ennek is örülni kell? Tíz lej alatt a benzin Nagyváradon is

A Peco Online november 5-i adatai szerint Nagyváradon a Socar egyik töltőállomásán 9,94 lejért kínálják a normálbenzint. Ez megegyezik az országosan nyilvántartott legalacsonyabb árral, amely több más városban, köztük Temesváron, Aradon és Szebenben is elérhető. A nagyváradi kutak közül 13 helyen tíz lej alatt van a benzin literenkénti ára. Ennyibe kerül a benzin és a gázolaj A nagyváradi töltőállomás-hálózatok legalacsonyabb, november 5-én jegyzett árai a következők. Standard…
0 komment

Gyászhírek, 2026. november

November 5. E napon emlékezünk volt kollégáinkra:JOBBÁGY FERENCRELAJOS SÁNDORRAKOLOZSVÁRI KÁROLYRAPOP DUMITRURAJUHÁSZ ERZSÉBETREŢIGANI ŞTEFANRAMIKE CSABÁRALÖSCHER RÓBERTREMAN NECULAÉRABLAGA PASCURAMOLNÁR JÁNOSRASZURDÁS MÁRIÁRACSILCSER LÁSZLÓRA,valamintBIBARŢ MARIABAKÓ FERENCBOBIA LACHEBAKÓ PIROSKAMÉSZÁROS ERZSÉBETSZABÓ ERZSÉBETDEMIAN MARIAKOCSIS ZSUZSANNAésZÖLD ERZSÉBETtanítókra.A még élők.(BF0002/29.10) *** A múltba visszanézve valami fáj,Valakit keresünk, aki nincs már.Csak az idő múlik,…
0 komment

Égő cigarettával aludt el a tulaj, kigyulladt egy lakóház Margittán

Égő cigarettával aludt el egy férfi, emiatt keletkezett tűz szerda este negyed kilenc körül Margittán, a Lăcrimioarelor utcában. A megadott helyszínre a helyi tűzoltók három tűzoltóautóval és egy rohammentőkocsival érkeztek ki, a lángok ekkor már két szobában, illetve részben a tetőszerkezeten pusztítottak. A tűz terjedését elősegítette a házban tárolt nagymértékű textil-, papír- és műanyaghulladék. A tűzoltóknak mintegy 35 perc alatt sikerült megfékezniük a lángokat, megakadályozva, hogy a…
0 komment

A Dinamo ellen is megőrizné hibátlan mérlegét a VSK

Két fontos találkozó vár a következő napokban a Nagyváradi VSK vízilabdacsapatára, amely mindkét találkozóját a Ioan Alexandrescu Olimpiai Uszodában játssza. A váradiak november 6-án, pénteken 19 órától a Bukaresti Dinamót fogadják a Szuperliga alapszakaszának 5. fordulójában, majd szombaton 12 órától a Marosvásárhelyi VSK ellen ugranak medencébe. Utóbbi összecsapást a bajnokság 10. fordulójából hozták előre. A két bajnokit követően a Bajnokok Ligájában is szereplése lesz Petar Kovacevic…
0 komment

Négynapos hosszú hétvégén pihenhetnek a munkavállalók és a diákok november végén

November utolsó hétvégéje négynapos pihenővé hosszabbodik a szokásos, hétfőtől péntekig tartó munkarendben dolgozók számára, mivel november 30., Szent András napja hétfőre, december 1., Románia nemzeti ünnepe pedig keddre esik. A négynapos hosszú hétvége nemcsak a közalkalmazottakat érinti, hanem a magánszektorban dolgozókat is, mivel a munka törvénykönyvének 139. cikke mindkét ünnepet a törvényes munkaszüneti napok közé sorolja. A négynapos pihenő az iskolásokat is érinti, mivel november…
0 komment

Már alkalmazható a jogosítványok felfüggesztéséről szóló szabály

A 2026/7-es sürgősségi kormányrendelet alapján a közlekedési bírságukat határidőre ki nem fizető gépjárművezetők vezetési jogosultsága felfüggeszthető, a rendelkezés alkalmazását azonban hónapokon át jogi akadály nehezítette. A végrehajtás részleteit szabályozó 2026/530-as kormányhatározatot ugyanis tíz másik kormányhatározattal együtt bírósági úton felfüggesztették, arra hivatkozva, hogy az ügyvezető kormány nem rendelkezett megfelelő felhatalmazással ezek elfogadására. A helyzet azonban…
0 komment

A londoni turisztikai vásáron népszerűsítik Nagyváradot

A Visit Oradea november 3–5. között részt vesz a World Travel Market (WTM) London elnevezésű rendezvényen, amely a turisztikai ágazat egyik legjelentősebb nemzetközi eseménye – olvasható a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület közleményében. Nagyváradot a Románia Gazdasági, Digitalizációs, Vállalkozásügyi és Idegenforgalmi Minisztériuma (MEDAT) által szervezett országos standon mutatják be, további 35 romániai társkiállító társaságában. A londoni ExCeL kiállítási központban…
0 komment

Új elnöke van az RMKT nagyváradi fiókszervezetének

Tevékenységi beszámolójában Szabó Géza leköszönő elnök felidézte, hogy jelenlegi formájában az RMKT nagyváradi fiókszervezete mint önálló jogi személyiség nélküli entitás 2019-ben alakult újra Gyerkó László akkori országos elnök jelenlétében. Szépen fejlődtek az elmúlt években, hiszen az alapításnál még csupán hat tagot számláltak, most viszont már hatvankilencen vannak, akik közül harminchat aktív. A küldetésük továbbra is változatlan: különféle előadásoknak, konferenciáknak, versenyeknek a…

Bejelentkezés vagy regisztráció